Beszámoló 2009-es versenyidényről és tervek a 2010-es évre Magyar Siklóernyős Célraszálló Válogatott | madártoll

 
 

Beszámoló 2009-es versenyidényről és tervek a 2010-es évre Magyar Siklóernyős Célraszálló Válogatott


 

Magyar Siklóernyős Célraszálló Válogatott 2009-es versenyidény elemzése és egyebek

Az év elején eléggé szeles tavaszunk volt és kevés nagy verseny került megrendezésre. Ezért megszerveztem a megtartható versenyeken való részvételt, valamint felkészülést a Világbajnokságra Gödöllőn és Hajdúszoboszlón. Ahogyan a felkészüléseken, a VB-n sem kedvezett az időjárás. Ennek ellenére nagyszerű helytállással sikerült csapatban megszerezni a hetedik helyezést, amely az Európa Bajnokságon elért hetedik helyezést figyelembe véve mindenképpen előrelépésnek számít. Ezúttal mondok köszönetet minden olyan személynek és versenyzőnek, aki szabadidejét, szabadságát és saját anyagi eszközeit használva segítette a célraszállást mint versenysportot az előrehaladásban.

A 2009-es versenyidényben a válogatás alapja a WPRS ranglista, a világverseny előtt legalább 30 nappal a http://civlrankings.fai.org/?a=326&ladder_id=4&ranking_date=2009-11-01&n... honlapon közzétett hibátlan rangsor. A csapatlétszám 5 férfi és 2 női versenyző. Mivel a versenyzőknek a nevezési díj egy részét maguknak kellett állniuk, így egyenkénti nyilatkozatokkal véglegesítettem a kiutazó csapat névsorát. A kiutazást és az ott-tartózkodást mindenki egyénileg fizette. Itt hívnám fel a klubok és szervezetek figyelmét arra, hogy vállaljanak részesedést ezekből a terhekből a versenysport fellendítése érdekében. A 2009-es évben a WPRS ranglistán Magyarország a hetedik helyről a kilencedik helyre csúszott vissza annak ellenére, hogy a versenyzői létszám messze jóval több, mint a rangsorban előtte álló országoké. Ezt több Nyílt FAI-2 rendszerű háziversenyek szervezésével lehet javítani, valamint FAI-2-es versenyeken való részvétellel. A versenyszervezésben hozzám forduló kluboknak, egyéneknek szívesen segítek!

Kihangsúlyoznám még, hogy az első százban hét magyar versenyző van, és a WPRS ranglistán Urbányi Anikó a harmadik helyezett. Nagyobb anyagi támogatással jelentősen jobb eredmények érhetők el. Megemlítve ismét Urbányi Anikót, aki a Világ Kupa sorozat női ranglistáján 2009-ben második, ha van anyagi fedezet legalább még egy versenyre való kiutazáshoz, akkor első helyet érhetett volna el!

2009-ben több magyar csúcs dőlt meg a versenyeken, amelyek a Madártollban megjelentek. Az eredmények itt megtekinthetők: http://madartoll.hu/mrsz-k-zl-ny/470 A magyar csapattagoknak a versenytapasztalat és felkészülések eredményeképpen vannak sikerei, ezek között említhetem a szarajevói versenyen elért első helyezést, valamint a hajdúszoboszlói Világ Kupa versenyen való tisztes helytállást, ahol a második csapat majdnem megelőzte az elsőt.

A 2009-es évre érvényes rangsor a 2010. január 01-én megjelenő hibátlan WPRS ranglista alapján hirdethető majd ki. A 2009-es értékelésemet azzal zárnám, hogy nagyon hiányzik még Magyarországon évente legalább három-négy FAI-2 minősítésű verseny megszervezése, ahol nagyobb versenytapasztalatot lehetne szerezni, és még több aktív versenyzőt ennek a feltörekvő ügyességi sportágnak a számára. Különösen fontos ez azért, mert minden felszállás leszállással fejeződik be, és ha a leszállás pontos és nem „megérkezés” lesz belőle, akkor felfogható egy fontos biztonságtechnikai elemként is.

Itt említeném még meg, hogy segítségünkkel Erdélyben is elindult a célraszálló versenysport. A székelyudvarhelyi csapattal közösen Tusnádfürdőn lebonyolítottunk egy kétnapos versenyt FAI-2 szabályok szerint. Október 31-én Versecen megszerveztem a célraszálló bírók képzését ingyenesen, és az erdélyiek hét személlyel jelentek meg ezen a képzésen, így már a licencet szerző bírókkal jövőre indulnak a versenyek szervezésével. Megjegyzem, Magyarországon is hét licenc-szel rendelkező célraszálló bíró van, tehát ez nem akadály az FAI-2es versenyek szervezésében.

2010-es versenyidény

Európa Bajnokság Törökországban lesz július 24-31-ig. Nevezési díjak várhatóan 350Eur/fő, a kiutazás 300Eur/fő, a szállásköltségek 150Eur/fő. Időben (májusban) kifizetve kaphatunk engedményt. Ez a csapatra kivetítve 6400 Euro. Mindezek mellett szükség van még néhány dologra a megjelenést illetően. A csapat megjelenése az Európa Bajnokságon erősen kétséges, ha legalább a nevezési díjakat és a kiutazást nem tudjuk fedezni. Ez legalább 5000 Euro. Mindezek mellett szükség van több felkészülési hétvége megszervezésére, és több FAI-2es versenyen való részvételre, ugyanis az Európa Bajnokság helyszíne rendkívül termikes.

Kérem az elnökséget, hogy tekintse át a helyzetet és foglaljon egységes álláspontot minden versenysport számára azonos kritériumokkal. Álláspontom szerint aki a magyar színeket képviseli, annak minden költségét fedezni kell, sőt biztosítani kell számukra egységes válogatott ruhát, amelyet kötelezően használni kell a megnyitón és a záróünnepségen, méltóan képviselni Magyarországot! Meg kell hozni egy szabályzatot, amely a kiemelkedő eredményeket jutalomban részesíti! Döntést kell hozni arról, hogy a megbízott személyek a szervezet nevét felhasználva, megfelelő jutalmazás ellenében a sportra, versenyekre, versenyszervezésre pályázati eszközöket szerezzenek be. A versenysport támogatása ne csak a nevezési díjak befizetésében merüljön ki, hanem sporteszközök vásárlására is nyújtsanak lehetőséget. Az első lépés a szabályzás, a második lépés a megvalósítás.

Az alábbi honlapcímeken lehet találni riportokat a 2009-es évek eseményeiről (felkészülések, versenyek):

2009. május 16. „Dani Otvorenog neba”:
Beszámoló
képek
képek2
képek3 

2009. május 23-24. Vrsac Open FAI-2 :
beszámoló
képek 

2009. május 30-31. Gödöllő Felhőút felkészülés:
képek 

2009. június 13-14. Hajdúszoboszló felkészülés:
képek 

2009. június 20-27. Világbajnokság:
beszámoló 
képek 
képek2 

2009. július 25-26. Hajdúszoboszló edzőnapok:
képek 

2009. augusztus 8-9. Gödöllő Felhőút háziverseny:
képek

2009. augusztus 15-16. Sarajevo Open Air Bjelasnica: 
képek
http://pg.c2.hu/index.php?pid=5&show=4062

2009. szeptember 6. Jászboldogháza felkészülés:
képek 

2009. szeptember 18-19-20. Világ Kupa 2009 Hajdúszoboszló Magyarország:
 képek 

2009. szeptember 25-26-27. Világ Kupa 2009, Stubai Ausztria:
képek 

2009. október 10-11. Tusnád Pg:
videó 
képek 

2009. október 31.-november 1. Vrsac Open Serbian National Championschip:
beszámoló 
beszámoló2 
képek 
képek2 

Magyarkanizsa, 2009. november 12-én.

Ónódy Miklós





Szakbizottság

HFFA

  • Mentőernyő
    s-l1600_2.jpg
    550
    HUF
    hassa01
    2017/02/23
  • Szárny
    Nova_Phantom_45.jpg
    36000
    HUF
    gyj
    2015/04/09
  • Szárny
    hirdet.JPG
    150000
    HUF
    [névtelen]
    2013/04/21

keresés

belépés

linkek