Idén 10 éves az ASE! | madártoll

 
 

Idén 10 éves az ASE!


 

A 2000. júniusi Madártoll vette szárnyára a hírt és repítette szét:

Megalakult az Amatőr Siklórepülők Egyesülése

A könnyűrepülésben évek óta húzódó megoldatlan problémák és a klubok széttagoltsága és különélése miatt sok beszélgetés és egyeztetés után a megoldási lehetőségek keresése érdekében új siklórepülő szervezetet alakítottunk.

Az alapító tagok: Balla István, Buzády György, Csiga Sándor, Csömör Hermina, Fenyvesi Ferenc, Kerekes László, Kis Attila, Nagy László, Szabó Péter, Szabóné Koleszár Edina, Tábor Tamás, Tóth Zsuzsanna, Vámos Gabriella és Zsótér András

Az egyesülés célja, tagjai számára biztosítani a sárkányrepülő, siklóernyős és motoros könnyűrepülő szabadidő és tömegsport tevékenységhez szükséges feltételeket, valamint tevékenységével támogatni a hazai lajstromozásra nem kötelezett könnyűrepülő légijárművek üzemeltetésének szakmai feltételeit, érdekvédelmét és megteremteni, illetve bővíteni legális repüléseik lehetőségét.

Az egyesülés céljai érdekében közvetlen kapcsolatot kíván tartani a Légügyi Hatósággal a légijárművek hatósági nyilvántartásba vétele, biztosítása, a balesetek szakmai vizsgálata és a repülési területek legalizálása, valamint a pilóták képzése és egészségügyi alkalmasságának kérdéseiben, valamint tömegsport rendezvényeket és találkozókat kíván szervezni. Munkájával támogatja a repülési területekkel kapcsolatos feladatok elvégzését és az országos siklórepülő információs rendszer működtetését.

Az egyesülés a Magyar Repülő Szövetség tagja. Siklórepülő szakmai és sporttevékenységét koordinálja az MRSz szakmai és társadalmi vezetésével. Az egyesülés az MRSz Alapszabályát magára nézve kötelezőnek fogadja el. Tevékenysége nonprofit jellegű, gazdálkodása a hazai siklórepülés lehetőségeinek és színvonalának emelése érdekében történik.

Az egyesülés tagja az lehet, aki előzetesen nyilatkozik arról, hogy az egyesülés alapszabályát és szakmai-etikai szabályait elfogadja, jelentkezik az egyesülésbe és kifizeti az éves egyesülési tagdíjat. Az egyesülésnek tagja lehet bármely MRSz klub, vagy könnyűrepülő szerveződés tagja anélkül is, hogy klubjából kilépne, vagy átigazolna, de egyéni döntése alapján lehet az MRSz-nek sportolója bárki ezen egyesülésen keresztül is. Tagdíj 2000-re 2000 Ft/fő.

Az egyesülés alakuló ülésén elnöknek Buzády Györgyöt, ügyvezetőnek Kerekes Lászlót, gazdasági vezetőnek Szabóné Koleszár Edinát választotta.

Az ASE nyitott minden sportágainkban érdekelt pilóta, vagy növendék iránt. Reméljük közös céljaink megvalósítása érdekében minél több siklórepülő személy és szervezet csatlakozik majd hozzánk.

A 14 alapítóhoz az évek során 2008-ig folyamatosan növekvő létszám csatlakozott. Egyesületi lészámaink a következő módon alakultak: 

2001-ben 118-an

2002-ben 189-en

2003-ban 246-an

2004-ben 262-en

2005-ben 323-an

2006-ban 358-an

2007-ben 397-en

2008-ban 492-en

2009-ben 360-an voltunk. 

2000. szeptember 29-én közgyűlésünk megfogalmazta:

"Célunk a szabad repülés megteremtése, a magyarországi siklórepülők egy szervezetbe tömörítése. " 

Úgy döntöttünk, hogy információs rendszerként működtetjük a Madártollat.

Bevállaltuk és elintéztük az Óbuda starthely legalizálását és azóta is működtetjük.

Az elmúlt évben számtalan versenyt, tábort, tanfolyamot szerveztünk, berendeztük az MRSz tantermét oktatásra alkalmas helyiségnek, és több száz előadást szerveztünk ott.

Egyesületünk 2004-ben alapító tagja volt a Szabad Repülők Szövetségének.

Versenyzőink az élsportban kimagasló eredményeket érnek le.

Évek óta a hazai repülés legnagyobb repülő szervezete vagyunk. 

A 10 éves évfordulónk alkalmával minden egyesületi tagunknak gratulálunk, és köszönjük az egyesület érdekében folytatott tevékenységüket!

Kívánjuk, hogy a következő 10 évben is hasonló eredményekről és sikerekről számolhassunk be. 

Az elmúlt 10 év hozott bánatot is, sajnos 8 egyesületi tagunktól hirtelen kellett megválnunk: Csejtey Lászlótól, Klézli Zoltántól, Fellner Attilától, Rehák Bencétől, Tolnay Istvántól és Kósa Franciskától, de különösen fájó Keresztesi István és Lantai János elveszítése, akik repülő baleset miatt veszítették életüket. Emléküket kegyelettel őrizzük, tiszteletbeli tagokként örökre közöttünk maradnak. 

A következő 10 évre kevesebb gyászt és több sikert, repülést és eredményeket kívánunk valamennyi egyesületi tagunknak. 

Az ASE vezetősége





Szakbizottság

HFFA

  • Mentőernyő
    s-l1600_2.jpg
    550
    HUF
    hassa01
    2017/02/23
  • Szárny
    Nova_Phantom_45.jpg
    36000
    HUF
    gyj
    2015/04/09
  • Szárny
    hirdet.JPG
    150000
    HUF
    [névtelen]
    2013/04/21

keresés

belépés

linkek