BESZÁMOLÓ | madártoll

 
 

BESZÁMOLÓ


 

Jelentés a CIVL ülésről

2010. február 20-21.

A Nemzetközi Repülőszövetség Siklóernyős és Sárkányos bizottsága éves ülését Lausanne-ban a Mövenpick Hotelben tartotta. Szövetségünk képviseletében Szöllösi Lacival ketten vettünk részt az értekezleten. Laci most nem csak mint a szakág alternate-je, hanem mint a Magyar Repülőszövetség főtitkárának sportfeladatait ellátó helyetteseként is képviselte az MRSz-t.


Idén 10 éves az ASE!

A 2000. júniusi Madártoll vette szárnyára a hírt és repítette szét:

"Megalakult az Amatőr Siklórepülők Egyesülése. A könnyűrepülésben évek óta húzódó megoldatlan problémák és a klubok széttagoltsága és különélése miatt sok beszélgetés és egyeztetés után a megoldási lehetőségek keresése érdekében új siklórepülő szervezetet alakítottunk."


Kefe

Vasárnap még a motoros repülés száz évének emlékére repültem, este Dunakeszire érve, jókedvűen, mint mindig, ha Veled találkoztam, tologattuk a gépeket az öreg hangártető alá.
Azután másnap Gergő sms-ét olvastam, ami Rólad szólt.
"Sosem lesz már olyan a naplemente mint ezelőtt... Vigyázzatok magatokra!"


Beszámoló 2009-es versenyidényről és tervek a 2010-es évre Magyar Siklóernyős Célraszálló Válogatott

Az év elején eléggé szeles tavaszunk volt és kevés nagy verseny került megrendezésre. Ezért megszerveztem a megtartható versenyeken való részvételt, valamint felkészülést a Világbajnokságra Gödöllőn és Hajdúszoboszlón. Ahogyan a felkészüléseken, a VB-n sem kedvezett az időjárás. Ennek ellenére nagyszerű helytállással sikerült csapatban megszerezni a hetedik helyezést, amely az Európa Bajnokságon elért hetedik helyezést figyelembe véve mindenképpen előrelépésnek számít.


Verseci beszámoló

Fekszem az ágyamban vasárnap éjjel egykor és forog velem a világ. Illetve én forgok benne, furcsa az egész, még sosem éreztem ilyet. Aztán rájövök, hogy két nap alatt tíz startom volt, amitől finoman szólva is el vagyok szokva, szóval a szédülés nem csoda, de kezdjük az elején.


Versec Riport

A verseny szép időben zajlott, hat sorozat megtartva, Kerekes Nóri nyerte a női versenyt nagy örömünkre Kiss Szende második Erdélyből és Milica Marinkovic harmadik.


Kedves Madártoll Olvasó!

Lehet, hogy most is a "senkihez" szólok. A XX. Veterán találkozóra a Madártoll közzététele alapján senki sem jelentkezett. Na nem baj, hátha ezt is fölöslegesen írom. Ha mégis rákattintasz akkor szeretettel üdvözöllek.

 


Egyszer volt...

Lehetne ez egy beszámoló az első és egyetlen Hajdúszoboszlón megrendezett Célraszálló világkupáról, de az olyan hivatalosnak hangzana. Helyette inkább csak azt írom le, hogy mi jut róla eszembe.


Olyan volt, mint egy álom…

Riport az 5. Siklóernyős Célraszálló Világbajnokságról
 

 

 


Szakbizottság

HFFA

  • Mentőernyő
    s-l1600_2.jpg
    550
    HUF
    hassa01
    2017/02/23
  • Szárny
    Nova_Phantom_45.jpg
    36000
    HUF
    gyj
    2015/04/09
  • Szárny
    hirdet.JPG
    150000
    HUF
    [névtelen]
    2013/04/21

keresés

belépés

linkek