Szársomlyói passzió | madártoll

 
 

Szársomlyói passzió


 

A "hol volt, hol nem volt"- kezdés igazán nem volt jellemző a hagyományos évadnyitó Szársomlyó Kupa Sárkányrepülő Versenyre. Mert ez a verseny mindig volt, mindig vártuk, s ha netán valamilyen okból eltörlődött volna, hát újra megkértük volna a pécsieket, hogy találják ki újra.

Mindannyiunk Búzádigyuribácsija és a felesége, Ica mindent elkövettek, hogy még az engedélykérős MHSZ-időkben is felhőtlen-felhős, termikes, élményekkel és távrepülésekkel teli, felejthetetlen napokat, és baromkodásokkal teli nem-alvásokat töltsünk együtt.

Máig is megtiszteltetésnek érzem, hogy én is ott lehettem.

Abban az évben a határhegyi reptéren a tél már a szokásosnál korábban kezdte kiheverni a nátháját. Még hűvös szelek jártak, a fák zöldje is titkolózott, de a hegy oldala mint egy rossz lány, már kellette magát melegszagú sugárzásával...

Mi már tudtuk azt, amit más még csak érzett, hogy itt tavasz! Hogy elébe menjünk, gondoltunk egyet:

- Menjünk délnek!

Az indulás napja reggelén nagy nyüzsgéssel kezdtünk Határhegyen. A hangárelőtti betont hamar összerondítottuk a sárkoloncos cipőinkkel, ahogy kihordtuk, és feltettük a sárkányokat az UAZ-okra, a Barkas-ra. Közben volt egy kis rögtönzött műszaki ellenőrzés is, nyíltak a "ki tudja már mióta…" csukott szárnyak. Volt pilóta, aki olyan rég óta nem repült a sárkányával, hogy meg kellet mutatni neki, hogy melyik is az ő szárnya, és azt is, hogy mi maradt belőle. Jól emlékszem Jamesra, aki levethetetlen szúrós tekintetével, kezében egy listával járkált közöttünk, …meg arra is jól emlékszem, hogy:

- "..az Ő gépe az még soha sem... és hogy 8-as csavar?! Én szívem szerint 12-est tennék oda, de..." -mondta sokadszor a szigorú, szamurálytekintetű műszaki vezetőnk. Ebből is látszott hogy komolyan készültünk a Szársomlyó Kupára... Ekkortájt már rég óta klubtag volt Kerekes Józsi barátunk, aki miközben szeretett volna repülni, mellette búvárkodott és növényevősködött is. E sokirányú érdeklődésének köszönhetően évek alatt sem jött össze az "A"-vizsgája. Márpedig ha velünk akar jönni a Szársomlyóra, és le is akar repülni a hegyről, azt az "A"- vizsga nélkül nem teheti!

Hogyhogy-igen, az indulás előtti szép napon Józsi barátunk végre megerőszakolta magát és a levegőt, sikeres bemutatót tartott az "A"-vizsga gyakorlataiból a Vöröskővár oldalán. Így, hogy a vizsga megvolt, Józsi jöhetett a Szársomlyóra! Azt, hogy a vizsga után illik „avatni”, most elnapoltuk, ráér később, talán ott, a Szársomlyón megejtjük....

Így hát, mint ahogy minden akadály, úgy mi is elgördültünk dél felé, a Nagyharsány faluba. A hegy ott volt ahol a mi Búzádigyuribácsink ígérte, megtaláltuk. Meg is másztuk ahogy kellett, repültünk is róla majdnem úgy, ahogy kellett, mert le is rohadtunk mindannyian, ahogy nem kellett volna...

Estére, mire Gyuribácsink felkapcsolta a Holdat, a helyi vendéglátó-ipari helységben már állt a bál!

 "...de a kocsma bezzeg hangos" -írtam volna, ha én lennék Petőfi, úgy munkálkodott a cimbalmos unokája a helyi bandában. A nagy hangzavarban az emberek alig értették meg egymást. Ujjtörő kézfogások, hátlapogatások, ölelések, széles mosolyok, és a nemzetközi mutogatások segítettek megérteni egymást abban a nagy kakofóniában. Az ételek célba érkezése kicsit halkabbra tekerte a hangerőt, és mire borozásra fordult az idő, a sínadrágos -borostás- vastagzoknis figurák sokatmondó, fáradt-lapospislantású nézésévé szelídült a mondanivaló….

Ám, még mielőtt visszavonhatatlanul fölvettük volna a szék alakját, egy olyan műsorszám következett, amit máig emlegetnek a nagyharsányiak!

Lehet, hogy nem mindenki tudja, de a repülésben ha valaki teljesít egy újabb vizsgaszintet, azt fel kell avatni.

Az avatás úgy zajlik, hogy az avatott személy előredőlve egy szűz (vagy szűzies, vagy annak látszó) lány kezeibe helyezi a homlokát. Mögéje állnak az „avatók”. Csak az avathat, akinek már megvan az a szint, amit az ünnepelt megszerzett.

A farzsebéből mindent ki kell venni. Hogy mekkorát szabad csapni a seggére? Van, aki csak ráleggyent. Van aki suhint, van a teletenyeres, és van aki még neki is szalad, úgy csap oda.

Most pedig, amikor már két mondat között is bóbiskoltunk, valaki "bedobta", hogy van egy új pilóta, akit lehet avatni! Hát avassunk! Ettől egyből felébredtünk!

- És ki az? -Röppent fel a kérdés.

- Hát a Józsi! -Melyik Józsi?

- Hát a Kerekes Józsi !!!

A társaság ettől a egyből felélénkült, hiszen évek óta vártunk erre a napra. A mi Józsink eleinte büszke volt, hogy sok év után sikerült végre letennie az alapfokú vizsgát, de muszáj most, itt avatni?! Hiszen…jaj ne…!

Leesett neki a tantusz, hogy azoknak, akik itt vannak, ennek a rengeteg pilótának, mindnek megvan az "A"-vizsgája! Legalább negyven pilóta! ...de már nem volt visszaút ! És miközben Józsink egy vágóhídra hajtott négylábú-sorstársa nézésével megadóan előredőlt, Sörös-Kovács Jenő barátunk, aki tanult zenész, elkérte a dobszerelést a helyi zenekartól, beült mögé. Elvégre hajdanában is dobszó kísérte a kivégzést. Jenő tehát elfoglalta a helyét, kortyolt egyet az elmaradhatatlan dugi-söréből, majd kezébe vette a dobverőket. Soha sem keverte össze őket a sörösüveggel

… és akkor kezdetét vette a Ceremónia! Meglendültek az ütők, a mellékesen pilótaavatással-is spékelt dobszóló, koncert a régi nylon-sárkányok flatterlobogás hangjára hasonlító pergéssel kezdődött. A dob hetyke hangja végigfutott a lelkünkön, nyers hangja szinte csapongott a kocsma falai, -padlója, -plafonja között. Ezt az ősi vad, nyers hangot hallva a karunkon egyből állt a szőr! Az ütemek szinte dalra keltek az értő kezek alatt, egyre feljebb és feljebb, egyre gyorsabban és gyorsabban, egyre… És mikor visszafojtott lélegzettel már úgy éreztük hogy ennél jobban már nem lehet fokozni, a dobütők egy pillanatra megálltak…ott, legfelül... Aztán könyörtelenül lecsaptak!

A kocsma népe egy emberként hördült fel! Az ablakon át kukkoló Hold szörnyülködve takarta el arcát egy felhővel, de aztán jött a második ütés, a harmadik,...és így tovább!.. A falu kutyái farkukat maguk alá húzva menekültek a farakások alá, valahányszor a pergés után lecsapott a dobverő...

Józsi az első zsibbasztó nagyobb ütések után talán már nem is érezte annyira a többit. De a seggét se.... Szerencséjére egyszer aztán elfogytak a pilóták, mindenki gratulált! Ő is örült! De a mosolya, az mintha nem lett volna igazán őszinte...

Ez az eset óta a nagyharsániaknak igen csak megvan a véleményük rólunk:

- Hogy ezek a pestiek milyen bunkók! Ezek dobszóra picsázzák egymást!






Szakbizottság

HFFA

  • Mentőernyő
    s-l1600_2.jpg
    550
    HUF
    hassa01
    2017/02/23
  • Szárny
    Nova_Phantom_45.jpg
    36000
    HUF
    gyj
    2015/04/09
  • Szárny
    hirdet.JPG
    150000
    HUF
    [névtelen]
    2013/04/21

keresés

belépés

linkek