SZAKÉRTÉS
Tisztelt Klubvezetők, Kedves MRSZ tagok, Pilóták!
Mint arról Főtitkár úr közleményéből nyilván értesültetek november 21-i Határozatával a NKH Légügyi Hivatala felfüggesztette az MRSZ üzembentartási engedélyét, méghozzá azonnali hatállyal.
►
Hatóságnak küldött válaszlevél
az üzembentartási engedély felfüggesztése tárgyában
Tisztelt Klubvezetők!
A Hatósági felfüggesztésnek érvényt kellett szerezni, mert egy bíróság előtt majdan tisztán állhat a MRSZ, hiszen jogkövető magatartást tanúsíthatott.
A Hatósság és vezetése lesz az, akinek mosakodnia kell, akik felrúgtak egy egyességet.
Írjátok le a véleményeteket, örülök neki, mindet fel fogom használni amikor az szükséges lesz, ezért kérlek benneteket, hogy a hangvétele legyen kulturált.
A Hatóság immár 2 éve folytatja a legnagyobb üzembentartóval a háborúját. A hatóság megengedi magának azt is, hogy az általa kért Üzembentartási kézikönyvet érintő változtatások elkészítését követően, a KET szerinti eljárási időt (90 nap ebben az esetben) figyelmen kívül hagyja. Április 27-n benyújtott kézikönyvünket a mai napig nem bírálta el (220 napnál tartunk)
Minadnnyiótoknak el kell mondanom, hogy a MRSZ jelenlegi vezetése tényleg azon fáradozik, hogy a jogszabályoknak megfelelően, nyugodt körülmények között végezhesség repülő tevékenységüket a sportrepülők. Sajnos nem mindenki partner ebben.
Csatoltam a tegnap NKH LH vezetőjének küldött levelet.
Üdvözlettel: Simon Sándor
►
Végre megszűnt a Határsáv-légtér, avagy az újabb időzített bomba
►
Visszaszállás – a legújabb siklóernyős betegség
►
Indián Alkalmassága
|
|
Június 1-jén, szerdán 7-től este 11-ig egy rövidke szünettel is bírtuk Indián, az alkalmasságról szóló előadását. A korábban elmaradt előadást témája aktualitása és izgalmas, tartalmas volta miatt a Free Flying Akadémia hallgatói méltán igényelték, és nem csalódtunk. A szokásos közvetlen és egyben professzionális előadói stílus, és az előadás mellékelt „jegyzete” jellemezték az ott eltöltött négy órát (ide kattintva nagyobb méretben is látható!). Aki nem volt ott, sajnálhatja, vagy nézegetheti a rejtélyes jegyzetet, ami - azt azért elárulhatjuk - nem egy modern festészeti alkotás, bár lehetne az is… |
►
A MacCready elv alkalmazása távrepüléskor
|
Itt a nyár, s vele itt a termikelő-távrepülő idő – az elmúlt pár hét időjárását tekintve talán túlságosan is… Két távrepülés közt, vagy a villámok cikázása közben unaloműzésre ajánljuk az alább linkelt cikket, amely Kiss Attila, a gödöllői Sky Escort sportolója, a Free Flying Akadémia keretében megtartott előadásának pdf-verziója. A témába vágó további irodalom itt, meg itt. |
►
A száraz, meleg idő szülöttei: a porördögök
Szép idő forgószél, boszorkánytölcsér, portölcsér, porforgatag. Négy szó, egy jelentés. A 2010-es év nem bővelkedett ilyen típusú jelenségekben, ám idén már több alkalommal fordultak elő kisméretű (0,5 – 10 méter átmérőjű), rövid ideig tartó forgószelek. Néhány nappal ezelőtt kiváló feltételek voltak adottak kialakulásukhoz, és szerencsére nem is maradtak észrevétlenek számunkra.
►
Forgó világ
Ez az eszmefuttatás csak igen röviden és csak néhány kérdést tárgyal – amennyi egy egy-alkalmas előadásban egyáltalán bemutatható. A korlátozott terjedelem indokolja az esetenkénti nagyvonalúságot és a kevésbé precíz tárgyalásmódot. A diákhoz az előadáson szóbeli magyarázatot fűztem – erre itt nincs lehetőség. A szóbeli magyarázatot valamelyest pótolandó viszont az ábrákat láttam el kis magyarázatokkal.
►
Pillanatnyilag
►
|
kapcsolat |
impresszum
| archívum |
|







madartoll.hu
tovább »