célraszálló
Rekordeső Törökországban
Már két hete, hogy visszaérkeztünk a törökországi Inönüből, ahol életem harmadik világversenyén képviselhettem versenyzőként hazánkat. A két évvel korábbi Európa-bajnokság Szerbiában Jenes Győző 9. és csapatunk 7. helyezése révén siker volt, de mégiscsak a magyar siklóernyős célraszálló sportág bemutatkozása. Idén több tapasztalattal és nagyobb rutinnal készültem, de az, hogy Törökországba eljuthassunk, csak álom volt, hiszen még a felkészülésre sem voltak meg az anyagiak, nemhogy az Ázsiában rendezendő EB-re utazásnak.
►
II. Célraszálló Európa Bajnokság, Inönü, Törökország
|
Hazaérkezett a magyar válogatott a 2. Siklóernyős Célraszálló Európa Bajnokságról. |
►
Bemutatkozik a magyar siklóernyős célraszálló válogatott
A hazai siklóernyős célraszállás 3 éves. Az első versenyt 2007 októberében Ónódy Miklós kezdeményezésére rendezték hazánkban, 69 résztvevővel. Az első Magyar Bajnokságot 2008-ban, Hajdúszoboszlón rendezték, egy évvel később ugyanott már világcsúcsot hozó világkupa futam volt a második Magyar Bajnokság. A magyar válogatottat Ónódy Miklós a versenyek eredménye alapján válogatta ki és készítette fel. Az első nemzetközi szereplésünk a 2008-as horvátországi elő-világbajnokságon volt. Ezt követően az I. Európa-bajnokságon Szerbiában a csapat 7., Jenes Győző egyéniben 9. lett. 2009-ben a világbajnokságon Horvátországban a csapat 7. helye igazi siker a 17 erős csapat között. Ilyen előzményekkel készül a siklóernyős célraszálló keret a törökországi Inönüben rendezett II. Európa Bajnokságra, 2010 július 24 és 31 között.
►
Célraszálló versenyek 2010-ben
Ahhoz, hogy mindenki tudja tervezni a célraszálló versenyeket a most február végén, március elején letisztult előzetes versenykalendáriumot teszem közzé. A főbb versenyek dátuma biztos, ezek elsősorban az Európa Bajnokság és a Világ Kupa-sorozatok. A Világ Kupa sorozatban várnának a szervezők legalább egy magyar csapat nevezésére. Itt lehet egy "Team"-et nevezni szabad névválasztással, amely nevet akár a szponzorok is meghatározhatják.
►
Beszámoló 2009-es versenyidényről és tervek a 2010-es évre Magyar Siklóernyős Célraszálló Válogatott
Az év elején eléggé szeles tavaszunk volt és kevés nagy verseny került megrendezésre. Ezért megszerveztem a megtartható versenyeken való részvételt, valamint felkészülést a Világbajnokságra Gödöllőn és Hajdúszoboszlón. Ahogyan a felkészüléseken, a VB-n sem kedvezett az időjárás. Ennek ellenére nagyszerű helytállással sikerült csapatban megszerezni a hetedik helyezést, amely az Európa Bajnokságon elért hetedik helyezést figyelembe véve mindenképpen előrelépésnek számít.
►
Verseci beszámoló
Fekszem az ágyamban vasárnap éjjel egykor és forog velem a világ. Illetve én forgok benne, furcsa az egész, még sosem éreztem ilyet. Aztán rájövök, hogy két nap alatt tíz startom volt, amitől finoman szólva is el vagyok szokva, szóval a szédülés nem csoda, de kezdjük az elején.
►
Versec Riport
A verseny szép időben zajlott, hat sorozat megtartva, Kerekes Nóri nyerte a női versenyt nagy örömünkre Kiss Szende második Erdélyből és Milica Marinkovic harmadik.
►
Egyszer volt...
Lehetne ez egy beszámoló az első és egyetlen Hajdúszoboszlón megrendezett Célraszálló világkupáról, de az olyan hivatalosnak hangzana. Helyette inkább csak azt írom le, hogy mi jut róla eszembe.
►
Magyar győzelem célraszállásban Szarajevóban
Magyar győzelem célraszállásban a Szarajevóban rendezett FAI 2. Siklóernyős célraszálló versenyen!
►
|
kapcsolat |
impresszum
| archívum |
|







madartoll.hu
tovább »