|
MKK |
legutóbbi 20 repülés (HG+PG): | |
| Tegnap Kovács Endre repülte a legnagyobbat: 148.67 km >> // az eddig feltöltött 24 repülésből | ||
|
MKK |
legutóbbi 20 repülés (HG+PG): | |
| Tegnap Kovács Endre repülte a legnagyobbat: 148.67 km >> // az eddig feltöltött 24 repülésből | ||
A hazai siklóernyős célraszállás 3 éves. Az első versenyt 2007 októberében Ónódy Miklós kezdeményezésére rendezték hazánkban, 69 résztvevővel. Az első Magyar Bajnokságot 2008-ban, Hajdúszoboszlón rendezték, egy évvel később ugyanott már világcsúcsot hozó világkupa futam volt a második Magyar Bajnokság. A magyar válogatottat Ónódy Miklós a versenyek eredménye alapján válogatta ki és készítette fel. Az első nemzetközi szereplésünk a 2008-as horvátországi elő-világbajnokságon volt. Ezt követően az I. Európa-bajnokságon Szerbiában a csapat 7., Jenes Győző egyéniben 9. lett. 2009-ben a világbajnokságon Horvátországban a csapat 7. helye igazi siker a 17 erős csapat között. Ilyen előzményekkel készül a siklóernyős célraszálló keret a törökországi Inönüben rendezett II. Európa Bajnokságra, 2010 július 24 és 31 között.
►
A magyar siklóernyős versenysport az utóbbi években látványos fejlődésnek indult. A teljesítmény repülés és a kisdombos tanfolyamozás között talán elsőre nem egyértelmű az összefüggés és ez sok emberben ébreszthet kételyeket. Azonban hadd emlékeztesselek benneteket arra az időre, amikor mindnyájan ámulva néztük a „nagyokat”….
►
A szezon véget ért. Volt már ennél jobb is meg rosszabb is. Ha mégis értékelnem kellene, akkor inkább " az átlagosnál kissé jobb" jelzőt használnám. Gratulálok a rangsorban lévő minden pilótának!!! Évről évre nő a hazai versenysport ázsiója, ami szinte biztos garanciája az egész magyar siklóernyőzés fejlődésének.
►
Befejeződött a szerbiai Niska Banján rendezett 1. Paragliding Accuracy (Siklóernyős Célraszálló) Európa Bajnokság.
Egyéniben a legjobb magyar Jenes Győző lett (9-ik 68-ból!), a csapat 7.
►
►
A sárkányrepülő elő-világbajnokság végeredménye:
egyéniben Ujhelyi Balázs 2.,
a magyar csapat 29 országból a 3.
Gratulálunk a csodálatos szerepléshez!
►
|
kapcsolat |
impresszum
| archívum |
|
| Hová | H. | Mikor |
|---|---|---|
| Debrecen | csütörtök, 2014, május 1 - 12:00de |
| FRISS HOZZÁSZÓLÁSOK |
| keresés |
Böngészés az archívumban>>
Az archívum-keresés hamarosan elérhető lesz.
| belépés |
| linkek |
| CÍMKÉK |
tovább »