Sirály kupa 2014 versenykiírás | madártoll

 
 

Sirály kupa 2014 versenykiírás


 

Idén július 18-19-20.-án kerül megrendezésre Balatonfőkajáron a „Sirály kupa”.
A verseny a korábbi szokásoknak megfelelően a vele egy időben zajló motoros sárkányrepülő versennyel együtt kerül megrendezésre, így időpontja rögzített.
Nagyszerű környezetben, kiváló lehetőség a kezdő távos sárkányrepülőknek gyakorlásra, vagy akárcsak a sárkányrepülés iránt érdeklődők számára is.
Az elmúlt években sikerült jó időjárási körülmények között repülnünk, és bízunk benne, hogy ez az idén sem lesz másképpen. De ha mégsem, akkor a „B” terv szerint a motoros verseny időbeosztásához igazított célra szálló versenyt rendezünk, és nagyokat fürdünk a Balatonban.
A motoros verseny kísérő versenyeként igazodnunk kell annak menetéhez, és a vendéglátó balatonfőkajári repülőklub kéréseihez, útmutatásaihoz. Mivel a terület nem olyan nagy, ezért csőrlésből történő repülésre nem lesz mód.

A meghirdetett verseny megnevezése: „Sirály kupa – 2014” egyfordulós, motoros sárkány vontatással induló gyalogos sárkányrepülő verseny

Kategória: Nem minősített verseny

A verseny hivatalos információi: http://amatorse.hu/ oldalon érhető el.

Helyszín: A Balatonfőkajári Repülő Klub sportreptere, Balatonfőkajár határában, az M= autópálya mellett

Koordináták: N 47°00'24,04" E 18°12'38,05"

Útvonal info: M7 autópálya balatonvilágosi lehajtónál (kb.90km kő) Balatonfüred irányában lekanyarodva kb. 5 km Balatonakarattyáig. A MOL benzinkút utáni körforgalomban balra az első kihajtón (Veszprém/Balatonfőkajár) irányában kell letérni. Ezen az elkerülő úton kb.1 km után jobbra térve (nem balra tartva Veszprém, ill. Balatonfűzfő felé!!) tovább Balatonfőkajár faluba,és elhagyva a helységnév táblát, a menetirány szerinti jobb oldalon levő sarki Tüzép telepnél, (még a vasúti átjáró előtt!) jobbra kell kanyarodni, és végig az úton. Elvileg tábla is jelzi a repteret.

Időpont: 2014.07.18.-20. között 3 versenynap (péntektől-vasárnapig), eredményhirdetés: 2014.07.20. (vasárnap késő délután)

Tartaléknap: Nincs
Tartalék időpont: Nincs
Edzőnap: 2014.07.17. (Csütörtök, de csak előzetes egyeztetés alapján a koordinátorral)

Reptérhasználati díj: 1000 Ft/fő/nap (kísérők, ill. reptéren táborozó hozzátartozók részére is!)

Regisztráció: Előzetes jelentkezés elküldése a horvathz01@t-online.hu címre (a vontató gépek szervezése miatt szükséges)

Regisztrációs díj: Nincs

Nevezési díj: Nincs, de kérünk minden részt venni szándékozót, hogy a regisztrációját a megadott E-mail címre 2014.07.12.-ig küldje el!

Visszaszállítás: A szponzor által biztosított autóval térítésmentes (annak kapacitásán belül) vagy saját szervezésben és költségre

Feladatkitűzés: Naponta az időjárás lehetőségei szerint a versenyzők konszenzusos megállapodása alapján.
Értékelés: X-Contest-re feltöltött track-log alapján, célra szállás esetén a pontosság szerint
Gps: Használata kötelező, adatkábelt mindenki hozzon a műszeréhez
Díjazás: Az értékelt track-log szerint teljesített egyéni táv, ill. legrövidebb idő alapján, összesített távok/ helyezés szerint 1-2-3. helyezés, ill./és célraszállás
Díjak: ASE által felajánlott kupák az első három egyéni helyezettnek (csapatverseny nincs)
Verseny kiszolgálás: Start dolly kocsiról, segédszemélyzet és kocsi biztosított, távra elmenők információinak gyűjtése, összeszedés koordináció támogatása
Nevezés feltételei: Mindenki saját felelősségére nevez, ill. versenyez, a hazai előírások betartása kötelező. Vontathatói jogosultság szükséges.
Felszerelés: GPS használata az értékelés miatt kötelező, az egyéni felszerelés megfelelőségének ellenőrzéséért a koordinátor felelősséget nem vállal, csak a vontatás lehetőségét kínálja fel, és az összeszedési információkat közvetítését vállalja
A verseny menete: Napi eligazítás 11 órakor, nyitva a starthelyen: 12 óra 30 perckor

Verseny lebonyolítása: Vontatás 2 vontató géppel, két vonalban szélirány szerint a két fő pályairányban
A vontatás díja: 3500 Ft/500 m-re (leoldási magasság), a vontatási díjat a vontatás előtt kell kifizetni, ennek kezelését a rendezők nem vállalják! A megfelelő összegről mindenkinek magának kell gondoskodnia, starton pénzváltás nincs.

Szállásigény jelzés: A regisztrációval egyidejűleg szükséges megküldeni az igényelt szállást a koordinátor részére.

Szállás alternatívák:
A.) Sátrazás a reptéren: nincs limitálva, fejenként 1000 Ft/nap (nincs taxa). Csak WC, vízvételi, és áramvételi lehetőség biztosított, zuhanyozó nincs. Összecsukva, ill. hely függvényében gépeket lehet a hangárban tárolni, és azért már nem kell külön fizetni.
B.) Fizető vendéglátás Balatonfőkajáron előre bejelentett igény szerint Vörös Gyula közreműködésével, kb. 3000-4000 Ft/fő/nap + taxa. Erre igényjelzést a verseny előtt legkésőbb 72 órával fogadunk el.
C.) Szervezés alatt áll a Klub Aligában közvetlenül vízparton történő sátrazás lehetősége kb. 8 sátor részére a korábbi évek gyakorlata szerint. Ezen a helyen nincs zuhanyzási lehetőség, csak fürdés a Balatonban. WC ivóvíz a szomszédos „Nádfedeles vendégházban” áramvételi lehetőség is onnan biztosított. A sátorozás díja személyenként és naponta 1500Ft +300Ft idegenforgalmi adó. Gyerekeknek 14 éves kor alatt ingyenes!
Ebben benne van a területen személyautóval történő parkolás is!
A balatonakarattyai strand kb.5-6 km, a balatonaligai kb.8 km, mindegyik fizetős.

A verseny szakmai támogatója: Amatőr Siklórepülők Egyesülete (ASE-Buzády György Repülő Egyesület)
Cím: 1138 Budapest, Dagály utca 11.
www.amatorse.hu
laszlo.kerekes@hmth.hu
Telefon: +36-20-777-9139

Koordinátor: Horváth Zoltán Telefon: +36-20-555-0280
Kapcsolattartás, kérdések elküldése: horvathz01@t-online.hu

Egyéb infók:

1.Programok a verseny alatt a helyi repülőklub szervezésében és ingyenesen!
2.Ha teljesen egyértelműen rossz lesz az időjárás, legkésőbb 2014.07.16.-án (szerdán este) 20 óráig a verseny lemondásra kerül a PISE és MSE levlistákon, továbbá az ASE honlapján http://amatorse.hu/ és a http://sarkanyozas.wordpress.com/ oldalon. Azok számára akiknek egyik sem megfelelő, kéretik egy telefonhívást lebonyolítani a rendező felé.
3.Mindennemű segítséget a rendezéssel kapcsolatban szívesen fogadunk (kiértékelés, segítők, összeszedők, mobil internet a feltöltéshez/kiértékeléshez) stb.
4. A vontatáshoz szükséges felszerelésről mindenki gondoskodjon, és ha lehet hozzon magával tartalék szakadó elemet!
5. Akinek van, az kérem, hogy hozzon vontató kötelet, tartalékba.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a fenti költségek mellett arra törekszünk, hogy a lehető legolcsóbb legyen ez a verseny, így nagy létszámú kiszolgáló és értékelő személyzet nem lesz, csak annyi amennyit a támogatásoknak köszönhetően fedezni tudunk.
Lehet egy-egy napra is jönni, -kinek hogyan sikerül-, de előtte mindenképpen egy telefonhívást kérünk a koordinátor felé, vagy elektronikus levelet, annak érdekében, hogy a szervezés zökkenő mentesebb legyen.

Támogatók: SZEBETON Zrt., ASE (Buzády György Repülő Egyesület), Sárkányrepülésért alapítvány

Mindenkit szeretettel várunk!

A szervezők





Szakbizottság

HFFA

  • Mentőernyő
    s-l1600_2.jpg
    550
    HUF
    hassa01
    2017/02/23
  • Szárny
    Nova_Phantom_45.jpg
    36000
    HUF
    gyj
    2015/04/09
  • Szárny
    hirdet.JPG
    150000
    HUF
    [névtelen]
    2013/04/21

keresés

belépés

linkek