Névjegy: Wolf Heni
Az interjú személyesen az igazi. Szeretek leülni egy másik emberrel és
elbeszélgetni, mintha csak véletlenül futottunk volna össze. Erre most nem
kaptam lehetőséget, a világháló köt össze Pakssal. Nézem a világító képernyőt és
lassan leütöm az első betűket:
Mike: … Szia, te hogyan találtál rá a repülésre?
Heni: Rengeteget álmodtam gyerekkoromban, hogy zöld dombok között, hatalmas
virágzó rétek felett repülök. Sokáig álom maradt. Teljesen véletlenül történt,
hogy egy kollégám megkérdezte, hogy van-e kedvem a siklóernyőzéshez. Némi
habozás után igent mondtam. Akkor azt hittem a repülés a kiváltságosok sportja,
ám a gyermekkori álmaim erősebbek voltak. Meggyőződésem, hogy olykor-olykor
vissza kell térni a gyerekkorba, hogy tisztán láss; mit szerettél volna igazán,
s erőt meríteni hozzá, mivel akkor még nem befolyásolt senki és semmi. Akkor
hittem el igazán, hogy tényleg repülhetek, amikor elvittek az EnAIRgy klubba
jelentkezni.
Mike: Ez mikor történt?
Heni: 2001-ben. Emlékszem, szinte égtem az izgalomtól és a vágytól. A
tanfolyamosok közül elsőként jelentkeztem a „halálugrásra”. Csülök volt az
oktatóm és azt gondolom, hogy a legjobb kezek közé kerültem, mert kiváló
tehetsége van megosztani másokkal legjobb tudását. Minden tanítványához
megtalálja azt az ’utat’, amin elvezeti őket a magasba. A termikelésről,
lejtőzésről, a bevállalásokkal járó következményről, felelősségéről rengeteget
tanultam Rácz Balázstól is.
Mike: Utána folyamatosan repültél?
Heni: Igen, három évig, de aztán az egyetem magasabb prioritást kapott és
Paksra költöztem. Ebben a körzetben meg nem is lehet repülni. Bár a múltkor
körözött itt egy motoros siklóernyős… nem is értem…
Mike: Nem is akarod folytatni?
Heni: Dehogynem! Sokat köszönhetek ennek a sportnak. Soha nem fogom
elfelejteni micsoda örömforrás volt az addig szürke kis életemben. Biztos vagyok
benne, hogy a suli után folytatni fogom!
Mike: Akkor biztosan szép emlékeid vannak…
Heni: Igen, rengeteg. Például közvetlenül tanfolyam után, hivatalos
növendékként az első nyáron repültem eddigi legnagyobb távomat Pásztó és
Kunmadaras között, 89 km-t. Már mindenki elstartolt a Nyikomról, amikor
elindultam én is. Semmi másra nem figyeltem csak azon izgultam, hogy sikerüljön
egyre messzebb, magasabbra és magasabbra tekerni. Nagyon vágytam megismerni a
felhők illatát… Az idő sokszor próbára tett. Volt, hogy 150 méterről
kapaszkodtam vissza, és még a negyedkörös 0.1-et is tekertem! Megérte! Ma már
tudom milyen fenséges illatúak! Érdekes, hogy semmi nem volt nálam, se térkép,
se GPS, még óra vagy telefon sem! Utólag derült ki, hogy 6-7 órát repültem!
Emlékszem az utolsó termikek egyikét Vértes Balázzsal együtt tekertem. Annyira
megörültem a találkozásnak, hogy átkiabáltam neki; „Hé, ez az első távom!”
Nagyon boldog voltam! Délután kb. 4 órakor vége lett az időnek, kinéztem
magamnak a tuti leszállót, két települést összekötő út közelében. Kezdtem
hajtogatni az ernyőt, mikor jött egy motoros. Abban a vicces bőrsisakban,
klasszikus motorosszemüveggel. Kb. annyira tűnhettem neki UFO-nak, mint ő nekem.
Ráadásul olyanokat kérdeztem tőle, hogy hol vagyok, mennyi az idő, és milyen
messze van innen Pásztó. Nagyokat nézett. Nem tudta. Én meg örültem, mert ez azt
jelentette számomra, hogy igencsak messzire jutottam. Sokára jöttek meg a
többiek, és elismerő döbbenetet láttam az arcukon. Amikor hazaértem és elővettem
a térképet – döbbentem rá-, átrepültem a Tiszát. Másnap a „nem hivatalos magyar
női szabadtáv rekord” értékű távrepülésem megjelent a Metro újságban, de máig
sem tudom, hogy kinek köszönhetően.
Mike: Szerencséd volt vagy tehetséges vagy?
Heni: Minden szerénység nélkül merem állítani, hogy szerencsés és ügyes
vagyok mindenben, amihez hozzá fogok. Ez csak hatványozódik a kedvemmel. Sok más
sportban értem el ilyen átütő sikereket mint itt, és (relatíve) gyorsan. Az
igyekezetem és a szorgalmam minidig segített. A kapott eredmények pedig csak
fokozzák a kedvem.
Mike: Akkor biztosan versenyeztél is.
Heni: Egyszer voltam a Nyikom kupán, és elhoztam a „legeredményesebb női
versenyző”-nek járó kupát.
Mike: Mit jelent számodra a repülés?
Heni: „A tökéletes kikapcsolást, ahol meghallom a letisztult gondolataimat,
ahol kiénekelhetem a lelkem legbensőbb dallamait, ahol csak a magam ura vagyok,
minden rajtam múlik, vagy bukik, nincs anyu vagy apu, hogy megoldja a
problémákat csak Én magam.” Persze ez nem kis egót sugall, de nem szabad
megfeledkezni a helyes önismeret fontosságáról! Tudnod kell ki vagy és mire vagy
képes ahhoz, hogy ne tudjon manipulálni a média, a politika, vagy a divat! Olyan
tapasztalatok sorozata, amiket soha-soha nem felejtek el, hiszen hozzájárultak
ahhoz, hogy megismerjem önmagam, tudjam azt; hogy vannak ugyan korlátok, de ha
bízunk önmagunkban, ezek könnyedén arrébb mozdíthatók.
Mike: Távlati terveid?
Heni: Az egyetem befejezése után sokat szeretnék repülni, és jó lenne
megdönteni néhány rekordot, de a legfontosabb az, hogy megint tagja lehessek egy
olyan csapatnak, amelyben a jókedv, az elszántság és a barátság dominál.