Prológus november elsejére - pilóta szemmel

Még néhány nap és tömegek indulnak zarándok-útra vidéki és helyi temetőkbe,
hogy leróják tiszteletüket elhunyt szeretteik sírjánál. A gyertya vagy mécses
lángja sokakban gyújtja fel az emlékezés néha gyötrelmes tüzét. Felidézzük
szeretteink arcát, egy-egy meghitt pillanatot, eszünkbe jutnak a jó tanácsok
amit a néhaitól kaptunk és előfordul, hogy könnyek szöknek a szemünkbe.

Ma már
tudjuk, hogy igaza volt, ma már a hajdani szigor más színben tűnik fel, most már
átölelném, megadnám neki a tiszteletet, vigyáznék rá… Megannyi élethelyzetben
elszenvedett vélt vagy valós sérelem átértékelődik, hisz már nem jóvátehető az
elkövetett hiba, már csak az önmarcangolás és a bűntudat marad. Az űr, hogy nem
változtathatunk, fájdalmasabb mint a hajdani sérelem. Nem kérhetünk bocsánatot,
nem ölelhetjük magunkhoz, nem szeretgethetjük….Pedig most már megtennénk. S
vajon miért nem került sor rá amíg élt? Miért nem vették a zseniális Van Gogh
képeit, vagy másokét? Miért nem ismerjük fel magunk között és körül az
értékeket,.. az eleven értékeket? Miért nem adunk több tiszteletet és figyelmet
az arra érdemeseknek?!

Mert ebben a kultúrában, ebben az országban halottkultusz van? Vagy, mert nem
tudunk lelkiismeret furdalás nélkül élni? Vagy csak egyszerűen mindig magunkkal
vagyunk elfoglalva és nincs olyan nap amikor kötelezően le kellene róni a
tiszteletet egy élő, közeli hozzátartozó érdemei előtt? Mert ebben a mindennapos
nyüzsgésben észre sem vesszük, hogy mit, és hogyan cselekszünk?

Bárhogy is van, nincs rendjén!

Mi pilóták a levegő és a szabadság szerelmesei az össztársadalom
reprezentatív szelete vagyunk. Nálunk se megy minden jól.

A szabad repülés kb. 30 évre visszatekintő múltjában számos pilóta távozott
közülünk. Ki a kezdeti technika kiforratlansága, ki a biztonsági szabályok durva
áthágásával bravúrból, felkészületlenségből, vagy egyszerűen az eszköz hibájából
eredően,…de ma már az örök vadászmezők felett repkednek.

Volt-e értelme a haláluknak? Tanultunk-e belőle? Milyen tanulságokat szűrtünk
le belőle?

Sokan semmit. Nem is tudnak róla, és nem is érdekli őket, hogy azok a
„balfékek korábban miért haraptak a fűbe”? Azt sem tudják, hogy léteznek
előírások, szabályok, amiket nem ártana betartani.

Csak kevesen vesznek részt safety tanfolyamokon és az oktatásokra sincs
kereslet.

Pedig a biztonsági oktatás és a szabályok nem önmagukért vannak…hanem érted!
Érted?

A szabályozók folyamatosan keményednek és ennek éppen leginkább a hiányos
ismeretekkel rendelkező pilóták az előidézői. A szakági vezetésnek nem hobbija a
szabályzatgyártás és a szigorítás sem. Működő belső kontrollal elkerülhető lenne
a felülről szabályozás.

Mindenkinek frissítenie kellene az ismereteit és józan ésszel hosszú kihagyás
után a kezdőterepen folytatná a repülést. A bajok forrása mindig az egó, az én,
én, én tudom, nekem ne mondja meg senki…engem ne oktasson egy….és hasonló
hozzáállás.

Kicsit több szerénység, szorgalom és tudásvágy kellene ahhoz, hogy a drámai
vagy csak egyszerű balesetek száma visszaessen és elkerülhető legyen a jogos
szigorítások iránti követelés a hatóságok részéről.

Nekünk kellemetlen, ha felülről szabályoznak, de az sem jó, ha a tagság nem
veszi komolyan a SZRSZ által nyújtott oktatási és kiképzési hátteret. Ma talán
20 pilótából 1 vesz részt rendszeres safety képzésen, de lehet, hogy ez a szám
sokkal kisebb. Az ASE szerdai előadásain úgy hallottam kevesen vesznek részt.
Miért?

Itt mindenki vérprofi, és minimum havi 10 órát repül? Vagy csak elintézzük
azzal, hogy „én repülni szeretek, repülni akarok” és a többi nem érdekel?

Tényleg kíváncsi vagyok, hogy az oktatás folyamán szakmai hiányosságok
következtében alakul ki ez a szemlélet, vagy csak egyszerűen nem látják be az
emberek, hogy nem lehet gyakorlatlanul és/vagy folyamatos képzés nélkül
biztonságosan repülni?

A repülés pár évtizedes útja mellett keresztek, dombok, emléktáblák vannak.
Ők már elszúrták, vagy így alakult, ezen már nem változtathatunk. De te, aki
most ezeket a sorokat olvasod, még csinálhatod jobban! Lehetsz fegyelmezettebb,
előrelátóbb és szerényen beülhetsz egy oktatásra és kimehetsz a kezdőterepre is.


Minden nap többet tudsz, de soha nem tudsz eleget!

Aki ma vérprofi, az sem tud mindent. A levegő, a körülmények, mindig
tartogatnak meglepetéseket.

Egyetlen egy lehetőség van:- alaposan megismerni a repülőeszközt,
elsajátítani rutinos kezelését, megismerni önmagunk korlátait és mindig csak
annyit vállalni, amit biztosan képesek vagyunk véghezvinni. Kockáztatni tét
nélkül esztelenség.

Amikor kiállunk a starthelyre hinni és bízni kell önmagunkban. Csak arra a
tudásra alapozhatunk ami a sajátunk. S hogy mennyi az az annyi?! Elég ahhoz,
hogy ne rezegjen start előtt a láb, vagy ne száradjon ki a száj? Vagy a
levegőben a gyomor ne szűküljön? Akiben nincs meg az önbizalom, és belső
szilárdság, bizony sokféle nem éppen kellemes élményt élhet meg a levegőben.!
Miért csináljuk mégis? Azért mert szeretünk repülni! De aki szereti még nem
biztos , hogy tud is! Az egészséges önbizalom a rutinnal jön meg és ahhoz
rengeteg repült óra kell.

S mivel az emberekből hiányzik a kölcsönös közösségi felelősségtudat, így nem
szólnak. Inkább hagyják, hogy levegőbe kerüljön a „gólyaszar” is , akinek se a
repülési szabályokról, se biztonságról nincs fogalma. Olyat mint etika nem is
merek emlegetni!

Idén lezuhant egy motoros sárkányos az utasával. Az utas történetesen a
felesége volt. Ottmaradt a kisgyerek, akinek immáron nincs támasza. Hogy fog
felnőni?!

Többek szájából hallottam, hogy nem mert szólni a srácnak, hogy vegyen vissza
magából. Viszont voltak akik figyelmeztették, hogy ennek nem lesz jó
vége…hallgatott bárkire is?

Még akkor sem, és úgy sem , hogy nem volt egyedül. Ilyen és hasonló példát
sokat lehetne említeni.

Mit vonhat ez maga után? Egy eset után még egy, és máris jön az új
szigorítás. Senkit nem vígasztal ha valaki megfizetett a devianciájáért, mert
azon csattan az ostor aki él, és aktívan repül.

Bennem az életkultusz él. Tisztelettel adózom az elhunytak előtt ugyan , de
sokkal nagyobb bennem a tisztelet az élők iránt. Nekik meg lehet fogni a
kezüket, hogy megelőzzünk esztelen bajt, őket meg lehet dicsérni ha remekül
csinálnak valamit., és meg lehet ölelni, ha szeretjük őket. Lehet együtt sírni,
nevetni…

Nagyra lehet becsülni azokat az embereket, akik szabad idejüket feláldozva
társadalmi munkában vagy félállásban a repülés jövőjét építik, és a nehézségeket
próbálják elhárítani. Ők itt vannak közöttünk. Segítenek és tesznek értünk.
Fogadjuk el a segítséget és adjuk meg a tiszteletet!. Ma! Most a jelenben. Nem
álszent módon a ravatalnál!!!

Ha rajtam múlna, bevezetném az élők dicséretének napját azok kedvéért,
akiknek másképp aligha jutna eszébe, hogy a mellettük élőket, a közelükben
levőket és az értük tevékenykedőket itt most elismerjék vagy egyáltalán
észrevegyék.

Netán neked kedves olvasóm van olyan ember a környezetedben akit soha nem
dicsértél meg, vagy nem simogattad meg, vagy nem ismertél el…stb…? Könnyen
lehet, hogy soha többé nem lesz rá módod! Tedd meg ma! Most, hogy a jövőben soha
ne kelljen keseregned azon, hogy elmulasztottad és már nem teheted jóvá. Soha
nem tudhatod, kinél mikor jön el ez a pillanat!

A köpönyeget eső előtt, alatt célszerű felvenni….!

Mielőtt kimész a temetőbe, kérlek nézz körül kit becsülhetnél jobban a
szeretteid, barátaid, ismerőseid körében! …itt és most! Igen most, mert igen
fontos, mert az élet igenlésével és értékelésével lehetsz több és boldogabb. Ha
valamit tehetsz, arra a saját szinteden és a saját környezetedben van módod!
Világmegváltó ötletek helyett elég egyszerűen kimutatni a szeretetet és
nagyrabecsülést és minden poshadó emberi kapcsolat megjavul. Aki meg akarja
váltani a világot, kezdje azzal, hogy megbocsátja elszenvedett sérelmeit és
magához öleli azt az embert, akit ma a legkínosabbnak tart!

A Dán filozófus Soren Kirkegaard azt mondta: „Kockáztatni nem más, mint egy
pillanatra elveszíteni az egyensúlyunkat. Nem kockáztatni nem más, mint
elveszíteni önmagunkat.”

Nincs kockázatosabb könnyű dolog mint szeretni, és nincs nehezebb, mint
megbocsátani…..az élőknek a hozzánk közel állóknak!

Mégis gyakoroljuk szorgalmasan, mert gyakorlat teszi a jó pilótát:) !

Jó leszállásokat és örömteli kockázatmentes repüléseket kívánok mindenkinek!

Fekete Kornélia

(Nelly)