Vasfüggöny arany keretben

A verseci hegy tanúhegyként emelkedik ki 300 méternél is magasabbra egy több száz kilométeres síkságból. Nórival már tavaly is rácsodálkoztunk, hogy a nagy síkság közepén, mit is keres itt másfél Nagyeged?

 
Október 8-án, pénteken este érkeztünk meg a szerbiai Versecbe, ahol tavaly Nóri megnyerte a női kategóriát, nem kisebb nevet legyőzve, mint a szerbek akkori női évelsőjét, Milica Marinkovityot. 
Tavaly éles mezőnyben forgolódós, szeles, termikus viszonyok között versenyeztünk; idénre sem jósolt mást a meteor.
Arra azonban senki sem számított, hogy szombaton a második sorozat elején az erős szél miatt le kell állni, és csak másnap folytatódhat a verseny. Vasárnap azonban későn szállt fel a köd, ráadásul oldal-hátszél miatt alig-alig lehetett elstartolni. Végül a célraszállás valamelyik istene megszánt minket és visszafordította a szelet, így három sorozattal végül is érvényes lett a rendezvény.
 
 
 
Én fél éve készültem erre az eseményre. Az év utolsó szerbiai versenyére ugyanis félretettem egy hitelesített vasfüggöny darabot, még 1989-ből. A határok ekkor kezdtek valóságosan is felbomlani Európában, és bár még hazánkban sem érett meg igazán a határok nélküli Európa gondolata - gondoljunk csak a még mindig meglévő határsávra, amelynek jogi létezésésért már semilyen szervezet nem vállalja a felelősséget, mégis ott éktelenkedik a légtér-térképünkön - azonban leginkább Szerbia az, ahonnan pár éve még csak vízummal jöhettek Magyarországra még a szerbiai magyarok is.
A szabad repülés délkelet-európai élharcosa, Ónodi Miki évek óta bontogatja a merev határokat Szerbia és hazánk, majd a versenyszervezései kapcsán Horvátország, Románia, Csehország és Szlovákia között is. Ki más kaphatná meg ezt az eredeti vasfüggöny darabot, mint ő, aki a szabad repülés előtt feszülő képzeletbeli vasfüggönyt vagdossa évek óta rendületlenül.
 
 
 
A verseny díjkiosztóját már alig vártam. Csapatunk a 3. helyen végzett, Kaszás Sanyi az előkelő 5. helyen és lányaink is a dobogóra állhattak, de mégis azt a pillanatot vártam már fél éve, hogy az aranyszínű plakatthez illesztett jelképet szerbiai barátaink előtt átadhassam Miklósnak. Úgy láttam, a díjkiosztónak ez a pillanata déli szomszédainkat is megfogta, hiszen határok ide, korlátok oda, a szabadságnak csak ideig óráig állíthat akadályokat a buta hozzá nem értő önkény. 
Guriga