Szerbia | madártoll

 
 

Szerbia


 

Verseci beszámoló

Fekszem az ágyamban vasárnap éjjel egykor és forog velem a világ. Illetve én forgok benne, furcsa az egész, még sosem éreztem ilyet. Aztán rájövök, hogy két nap alatt tíz startom volt, amitől finoman szólva is el vagyok szokva, szóval a szédülés nem csoda, de kezdjük az elején.


Versec Riport

A verseny szép időben zajlott, hat sorozat megtartva, Kerekes Nóri nyerte a női versenyt nagy örömünkre Kiss Szende második Erdélyből és Milica Marinkovic harmadik.


Névjegy: Petrović Zoran (Gugi)

Gugi a szerb siklóernyőzés egyik megalapítója, és a távrepülés csúcstartója. A kezdetektől repül, pontosan 1986 decemberétől. Korábban modellezett, ejtőernyőzött és vitorlázórepüléssel foglalkozott. 1993-ban siklóernyős pilóta lett, majd 95-től oktató. Az első balkáni verseny szervezője 1991-ben.


10. Európa bajnokság, Niska Banja, Szerbia

Nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni azokat az eseményeket, amelyek közrejátszottak abban, hogy az idei Európa bajnokság talán minden idők egyik legrosszabb hangulatú és szervezésű versenyévé avanzsálódott.


Szakbizottság

HFFA

  • Mentőernyő
    s-l1600_2.jpg
    550
    HUF
    hassa01
    2017/02/23
  • Szárny
    Nova_Phantom_45.jpg
    36000
    HUF
    gyj
    2015/04/09
  • Szárny
    hirdet.JPG
    150000
    HUF
    [névtelen]
    2013/04/21

keresés

belépés

linkek