Bozen elment...

Félve ültem az oktatói képzések
alatt, mert tudtam, hogy oka van annak, hogy nem jelentkezel. Azt ígérted, ha
tudsz eljösz. De nem tudtál, nem lehetett.

Mégiscsak meg kellett volna buktatni
Téged, amikor vizsgaelőadásod a "Hátimotoros veszélyfaktorok"
előadásából kifelejtetted a legsunyibb és legádázabb

veszélyt a sors fura
fintorát, hogy egy igazán jó, fiatal pilótát egy alattomos betegség vihet el.
Erre nem készültél Te sem, és egyikünk sem.

Amikor az Alacsony Tátrában, ahol a
női nemzetin az egyetlen tiszteletbeli nőként az egyik legszebbet repülted, csak
irigyeltelek, és bámultalak. Irigykedtem Rád.

Napok óta emlékek keringenek
körülöttem, és ezzel nem vagyok egyedül, testvéreim is mind Veled repkednek a
múltban, mert a jövőben már nem tehetjük meg. Valami ellopta tőlünk azokat az
órákat, perceket sőt a pillanatokat is, amelyeket egy légtérben tölthettünk,
vagy egy kocsiban rázkódva haza, talán épp távról, vagy a ratitoveci verseny
kisbuszában.

A kerengő emlékek között ott őrzöm
azokat a szigorúan megfogalmazott kérdéseket is, amelyeket igazságérzeted
diktált és amik annyira hiányozni fognak ebben a felfordult világban azoknak,
akik megpróbálják az egészet a talpára állítani. A szabadság felkentjeként
tiszteltelek, mégha a hátadon olykor forgó szárnyakkal jelentél is meg
felettünk, a hit tudományát éreztem beszélgetéseink során a hitet a jobbításban
és a jobbá változtathatóban. Most keservesen csalódnunk kell, mert az, hogy
eltávoztál, már nem változtatható, az, hogy nem velünk vagy, többé nem segíti
önzésünk éhségének táplálását.

Bozen, akiről sokan nem csak azt nem
tudták, hogy a 97-es oktatói bélyegző tulajdonosa, de még azt sem, hogy Traub
József a valódi neve, hiszen mindenki csak Bozennek ismert, Bozen eltűnt. A
halvány mosoly, amelyről sosem tudtam, hogy elmélázó tekintet, vagy szigorú
kritika, számomra már örökre megfejthetetlen marad.

Nyugodj békében!

A temetés január 8-án, kedden 11.15-kor lesz a Farkasréti temető, Makovecz termében.