Egyik régebbi Eger kupa versenyen történt, hogy amikor a mezőny már sokadik
napja taposta a Sombokor-starthely füvét a Kékes-hegy oldalán, Kovács Jenő
barátomnak elfogyott a dugi söre. Ezt a repüléséhez mindenkor fontos kelléket a
starthely közelében csörgedező hűs kis patakban őrizgette.
Start előtt magához
vette, a pondrójába betette, a leszállóban elővette, és fenemód nagy-nagy
élvezettel lassú kortyokkal magábaöntötte a szó szerint madárlátta felhő-hűtötte
serbetet.
Ez a kis előjáték után jöjjön a történet:
Kiss Feri klubtársunk, akkori
vezérünk nagyon jól állt már az eredménylistán. Nagyon jó pilóta volt, ésszel
repült, egyesek szerint néha kicsit önzőn is:
"Lohász! Hagyd el a termikemet!" -kiáltotta át állítólag Lohász Zolinak
amikor egyszer egy termiket tekertek...
A starthelyet mint rajzásban lévő színes pillangók borították el a sárkányok.
Némelyiknek csak a leszállóig tartott kérészéletű röpte, míg mások, -az
ügyesebbek, szerencsésebbek- nyalva a hegyoldalt, "tekerve" a láthatatlan
ottselevőt, átemelkedtek a Kékesen. Elsőként így "esett fel" Feri is, acélszürke
szemeivel sasként szárnyalva, akarva a győzelmet. Ha ez a nap bejön, megnyeri a
versenyt! Az Alföld mint eleven térkép, lassan kúszott át alatta. Ám valami
történhetett, mert ahogy a föld körbe-körbe forgott, közben állandóan
közeledett! "Mi ez? Csak nem retermik?!" De bizony az! Egy szép nagy,
folyamatos, lassú merülés. A mi Ferink gyorsan körbetekintett, hogy hol is van,
és mit tehet. Két falut látott. Egyiket jobbra nem túl messze, a másikat balra nem túl
messze. Kanyargós út kötötte össze őket. A rohamosan csökkenő magasság miatt már
mindegyik falu túl messze volt, ezért Feri - jó mérnök emberként - felmérte a
helyzetét, és ekképp okoskodott:
"Végül is, bárhol leszállhatok az út mentén, mert ha jön valaki innen vagy
onnan, bevitetem magam ebbe vagy abba a faluba! Telefonálok a hegyre, értem jön
a klubautó, és visszavisz! Ha újra startolhatok, még megnyerhetem a napot, s
akkor a versenyt is!"
Feri alig futtatta végig biokinetikus fedélzeti számítógépén a "programot",
ott lenn máris felbukkant egy lehetséges megoldás:
A kanyargó aszfaltúton egy
árva kerékpáros közeledett! Innen fentről idős parasztbácsinak látszott.
Kalapban, állig begombolt ingben-felöltőben taposta a pedálokat az öreg ahogy
illik, még ilyenkor, meleg nyáridőben is. Hogy nem főtt meg! A nyereg mögött
répával, gyökerekkel teli zöldfarkú fonottkosár riszálta magát
meg-megnyekkenve az öreg lábak diktálta ütemre. Még a pedálok nyikorgása is
felhallatszott az égig.
"Ez az! Elkérem az öregtől a biciklit, bekerekezek a faluba telefonálni,
és.. " - így okézta Feri a dolgok alakulását, és ahogy kezdett az öreg fölé érni,
kicsit megköszörülte repülés közben kiszáradt torkát, aztán lassan, tagoltan
lekiáltott a papának. Azért persze jó hangosan, mert hátha nagyot hall a
kisöreg.:
- Hééé! Emmbeeer! Hallll engeeem? - Az öregember valószínűleg meghallotta,
mert körbenézett. Szép meleg nyári nap volt, napsütéssel, bogarak másztak a
fűszálakon, de bármerre is nézett, mindenfelé csak a néptelen síkságot látta,
embert nem. A mi Ferinknek ha akarta, igazi vastag, "sztentori" hangja tudott
lenni, mint egy falusi kántornak, megeresztette hát újra:
- Embeeer! OÓÓÓttt aaa fööldööönnn! Halll engeeeem?- A bácsi újra körbenézett,
de kék égen és a fel-le liftező pacsirtákon kívül megint csak nem látott Semmit
és Senkit. De azért biztos ami biztos, szaporázni kezdte a pedálozást... Feri
nem akart kifutni az időből, gondolta hogy megpróbálja újra:
- Jóóóemmmbeeerr! Nééézzen már fel aaz ééééégreeee! Innennnn szóóóóólóóóook
maagáááhoooz ! - töltötte be ismét az eget Feri kántori-erős hangja. Na, az öreg
erre már beszart! Megmarkolta még erősebben a fogantyúkat, és mélyen behajolt a
kormányszarvak közé. Még a nadrágcsíptetői is messze pattogtak, úgy
beletaposott. Vagy ezerrel száguldott be a faluba, egyenesen a templomba, hogy
mielőbb gyertyát gyújtson az oltáron, mert Csoda történt!
Feri barátunk addigra már rég földet ért az út szélén. Sisakját a földhöz
vágta, és nem tudta hogy most sírjon-e, vagy nevessen...
...a jó öreg pedig azóta is szentül meg van győződve, hogy azon az
emlékezetes, szép nyári napon maga az Úr szólt hozzá az égből.