Névjegy: Varga Dénes

Szinte csak ketten vagyunk a kávézóban. Beszívom a fekete tea illatát, ami a
csészénkben gőzölög. Kint sötét van és szakad az eső, de Dénes szavai napsütéses
tájat varázsolnak szemeim elé…

Mike: Hogyan kezdtél el repülni?

Dénes: Nagybátyám pilóta a Malévnél, előtte pedig motoros géppel műrepült,
így gyerekkoromban sokat jártunk repülőnapokra, az indíttatás innen jöhetett.
Esztergomban voltam középiskolás, ott majdnem elkezdtem vitorlázni, végül
szerencsére mégis siklóernyős lettem. Műegyetemi éveim alatt kezdtem el,
’97-ben. A Schönherz koleszban a szobánkban már akkor is volt internet, egy
hírfórumon kezdtem el kérdezősködni. Végül egy barátom hozott össze egy színész
sráccal, akitől vettem egy erősen lecsukott Nova CXC-t és egy tökéletes állapotú
Pepi-beülőt. Az ernyőt vásárlás elüt ki is próbáltam. Máriahalmon -valahogy
lelökött a fickó a dombról-, az volt életem első repülése! Aztán jött a Fly Away,
csak a tanfolyamkezdésre két hónapot kellett várni! Nehéz időszakvolt! Simonics
Peti mellett Balázs Andris és Szűcs Zoli oktattak, elég lelkes voltam, a
tanfolyam alatt már fellógtam a Pilisre is.

Eleinte nem izgatott különösebben sem a távrepülés, sem a versenyzés, úgy
éreztem már a Pilisen lejtőzgetés is igazán kitűnő dolog. Azért ’98-ban már
indultam Szlovéniában a Cross Country Openen! Azt hiszem, repültem is egészen
10km-ert a Krska Goráról, ahová Fördős Zolihoz és Szegedi Mikihez csapódva
mentem ki, nagy élmény volt. Abban az időszakban majdnem minden repülhető napon
kimenetünk valamelyik hegyre. Persze ez lehet később is így volt, mert volt
olyan év, hogy kb. 1700 km távot repültem itthon, és ebből 7 volt 100km felett.
Valószínűleg régebben jobb lehetett az időjárás, mert ezzel akkor csak második
lettem az MKK-ban! Késöbb azért sikerült nyerni is…

Közben persze elkezdtünk külföldre is járni repülni. Szőke Gabival többször
hirtelen felindulásból elmentünk Szlovéniába, Horvátországba, Olaszországba.
Telente többször voltam Tenerifén, ezek jó kis utak voltak, sokan mentünk,
látványos helyeken nagyon jókat repültünk.

Mike: Manapság kevesebbet repülsz?

Dénes: Biztosan kevesebbet megyek ki repülni, a jó távos időkre azért
megpróbálom szabaddá tenni magam, szerencsére ez általában sikerül is. Sajnos a
több hetes utazásokra egyelőre nincs időm, európai, itthoni versenyeken
igyekszem ott lenni, illetve gyarapítani a 100km feletti távjaimat.

Mike: Mivel repülsz?

Dénes: A tavalyi idényben kezdtem el versenyernyővel repülni, előtte 2-3-as
ernyőim voltak. Volt például négy FreeX Spark-om, minden évben kivégeztem egy jó
állapotú használt darabot… Aztán Tenerifén kipróbáltam egyszer Palika Eclipse-ét,
és úgy megtetszett, hogy vettem is egyet, repültem vele két szezont. Ezután jött
a versenyernyő, egy SOL Dyanmic AR, amitől tartottam kicsit, de kellemesen
csalódtam. Idén pedig a SOL legújabb versenyernyőjével repülök, Tracer-nek
hívják.

Mike: Mire emlékszel vissza legszívesebben?

Dénes: Nehéz lenne bármit kiemelni, rengeteg nagyszerű élmény ért a
repüléseim kapcsán, és nem csak a levegőben Az első százast ’99-ben sikerült
megrepülnöm, ez akkor nagy öröm volt. Óbudáról indultunk, Sárkeresztesig
jutottam. Vagy amikor a 2005-ös Szlovén Open-en szériában első lettem, és
overallban is egész jó helyezést értem el. Tulajdonképpen ez volt az első komoly
külföldi versenyem. Az ötven eurós pénzdíjat aztán az első sarkon elvették a
rendőrök, mert nem voltam bekötve. Legalább a kupa megmaradt! Balatonra
repülések, nagy hegyek, sasokkal együtt tekerés, nagy távok közösen és egyedül,
és még összeszámolhatatlanul sok élmény, ezekre mind szívesen gondolok vissza.

Mike: Kellemetlenségek?

Dénes: Egyszer elbénáztam egy termiket és lerohadtam a Bérhegy mögé, a
többiek meg szépen átrepültek a fejem felett. Akkor nagyon rosszul éreztem
magam!

Amikor ilyesmiről kérdezel másokat, legtöbben baleseteket említenek, nekem
szerencsére eddig semmilyen komoly sérülésem nem volt. Mentőernyőt kétszer
dobtam, 2000 körül kezdődött az akró karrierje, úgy gondoltam, hogy eljött az
ideje, hogy én is megpróbálkozzak a dologgal. A helikopter tanulásával kezdtem
rövid akrós pályafutásomat, - autodidakta módon és fekvő beülőben, -, így az
csak egy napig tartott, és egy mentőernyődobással ért véget. Ezután visszatértem
inkább a távrepüléshez. Az eset után pár nappal jött is egy Óbuda, a mentőernyőm
pedig nem volt összehajtva, gyorsan, „úgysem lesz rá szükség, ilyeneket
legközelebb csak víz fölött” alapon kreatívan összehajtottuk, és úgy is hagytam.
Volt kézikönyvünk is, de nem sikerült tökéletesen kivitelezni az ábrákon
látottakat. Néhány hónap múlva a Kékes fölött egy nagyon erős termikben kaptam
egy front-stallt, és abból sikerült ismét összehozni egy befűződött spirált,
betekeredve. A kioldóhoz nyúlva bevillantak a hajtogatás pillanatai, meg ahogy a
konténert fogva magyarázom Szőke Gabinak, hogy kívülről pontosan olyan szép az
én csomagom is, mint az övé, és valószínűleg úgy sem lesz rá szükség. A
mentőernyő egyébként kinyílt minden gond nélkül, a leérkezés az erdőbe is inkább
izgalmas volt, mint kellemetlen. Az irányíthatalan mentőernyőn lógást azért a
kellemetlen élmények közé sorolnám. A mentőernyő hajtogatását attól kezdve
inkább Indiánra bízom, ami nem megy, azt nem kell erőltetni…

Mike: Mit jelent számodra a repülés?

Dénes: Nyilvánvalóan sokat jelent, csodálatos lehetőség a mindennapokból
kiszakadásra, az igazi szabadság átélésére. Akármennyire is közhelyes ez, a
többségünk szerintem így éli meg a repülést. Szabadidőm nagy részét ezzel
töltöm, különösen, hogy barátnőm, Ági is rutinos siklóernyős, így nem szoktunk
vitatkozni a hétvégi programon, nyaraláson. Távokról hazafelé utazva szoktam
azon elmélkedni, hogy időnkét hajlamos vagyok elfelejteni, hogy milyen
szerencsés kisebbséghez is tartozom. Sok tervem van még a repüléssel
kapcsolatosan, hosszú távon a vitorlázórepülés is érdekel, de a közeljövőben
biztosan a versenyzésre fogok koncentrálni.