Névjegy: Simonics Péter "Az univerzum hullámhosszán"

„…tudjuk, hogy itt éljük meg a legfontosabb és legnagyszerűbb találkozást
amit az ember megélhet. Odafent saját magunkkal találkozunk. Az álmainkkal és a
félelmeinkkel. Az arcunkat fújó menetszél kitisztítja a gondolatainkat.
Döbbenetesen tisztának és egyszerűnek tűnnek azok a dolgok, amelyek ott lent
olyan bonyolultak…”

Mike: Mikor találkoztál először a repüléssel?

Péter Ez egy régi történet. Gyermekkoromban Guba Tibivel rengeteg
papírrepülőt hajtogattunk, modelleztünk, sőt Adyligeten egy régi bányában,
nejlondarabokból ejtőernyőt akartunk csinálni. Évekkel később, 1989-ben volt
rajtam először igazi ernyő. Előtte évekig a hegyeket másztam, végrehajtottam
nehéz mászásokat, vannak első megmászásaim, válogatott voltam éveken keresztül.
Elég komoly sportmúltat tudhattam már magam mögött, amikor egy hegyi túrán,
Chamonix-ban láttam siklóernyőt repülni, és nagyon megtetszett. Hozzátartozik
egyébként a siklóernyőzés történelméhez, hogy az első gyakorlói és reklámozói a
hegymászók voltak, hiszen a nehéz túra után egyszerűen lerepülhettek a hegyről.
Mi ’90-ben kezdtünk el repülni Guba Tibivel és néhány más hegymászóval, talán
Tiboldi András neve ismerősen cseng. Fontos megemlítenem még Bocsák Bélát, aki
az ifjúsági hegymászó válogatottat irányította akkoriban. Sokat másztunk együtt
a világ különböző helyein, és ő volt az első magyar, aki komolyan elkezdett
repülni siklóernyővel. Emlékszem: az első EB-n negyvenfős mezőny indult, mert
csak ennyien jelentkeztek. Akkor már félhivatalosan a válogatott vezetője
lehettem, igaz ez a válogatott csak két főből állt. A ’93-as svájci
világbajnokságtól kezdődött az a dinamikus fejlődés, ami hatással volt mind a
pilóták mentalitására, mind az ernyők fejlesztésére.

Mike: Honnan jött a késztetés, hogy oktató legyél?

Péter Szeretek emberekkel foglalkozni. Korábban síelést, hegymászást is
oktattam, és mindig is szerettem átadni azt, amit én kaptam ettől az egésztől.
Sok-sok éve tanulom a repülést és itt sokkal többről van szó, mint pusztán egy
repülési tevékenységről amit különböző fortélyok kísérnek. Nagyon sok időbe telt
amíg rájöttem, hogy ez a tudás sem belülről jön, ahogy az ember gondolná, hanem
a szó legszorosabb értelmében odaföntről. Nekem kijutott az, hogy átadhatom ezt
a tudást, és ezt nagyon szívesen teszem.

Mike: Legemlékezetesebb történeteid?

Péter Az a fontos, hogy akár jó, akár rossz dolog történt velem az mind az
enyém és ha évekkel később is, de használható tapasztalattá formáltam magamban.
Láttam fényt és ragyogást, láttam sötétséget, történeteim vannak jópofák,
szomorúak és veszélyesek is, de egy biztos, akármi történt is velem, mind-mind
hozzájárult ahhoz a nagy halmazhoz, ami most a hátam mögött van, és amiből
tovább tudok adni a növendékeknek.

Mike: Azt mondják, a profik már csak akkor mennek ki, ha távot lehet repülni.
Te mikor repülsz?

Péter Én nagyon szeretek repülni a Hármashatár-hegyen is, szívesen
ellejtőzgetek a Márián. Ha kezdők vannak kint, velük együtt izgulok. Ha valami
miatt nem megyek ki, az a család. A két srácom és a lányom mellett nem mindig
tehetem meg.

Mike: A gyerekek mekkorák? Még nem repülnek?

Péter A két nagyobbik már repült. Andris 8 éves, Peti 6 lesz októberben,
Rita pedig 3 és fél. Ami ablakot ismerek azt kitárom nekik, de hogy mit
választanak majd, az rájuk lesz bízva. Nem akarok semmit rájuk erőltetni.
Tiszteletben tartom az elképzeléseiket.

Mike: Távlati terveid?

Péter Az iskolát szeretném nagyon jól csinálni. A külföldi utak jól mennek
én pedig továbbra is szívemet-lelkemet beleadom. A másik fontos dolog a
versenysport, amit évek óta eredményesen fogok össze. Ezt nem is szeretném
kiengedni a kezemből. Nyilván egy kicsit idősebb vagyok a „top” pilótáknál, de
nagyon jó kapcsolatom van mindegyikkel. Fontos, hogy elfogadják a véleményemet,
és én igyekszem összetartani ezt a csapatot. Igyekszem ezt a teljesítményemmel
is alátámasztani, hiszen évek óta benne vagyok az első ötben. Büszke vagyok arra
is, hogy akár Brazíliában, Spanyolországban vagy Szlovéniában, ahol magyarok
indulnak, ismernek bennünket. Például tavalyelőtt a Brazil elő-világbajnokságon
Dennis Pagen mellett engem is beválasztottak a feladatkitűző bizottságba.
Ugyanez Szlovéniában is többször megtörtént. Ez nagyon nagy elismerés, de egyben
nagyon nagy felelősség is, hiszen ha lefújom a napot, lehet, hogy 120 ember
repüléséről hozok döntést. Szeretem csinálni, talán azért is mert motivál.
Mindig tanulom az időjárást, mert ez egy olyan „kút” ami kimeríthetetlen. Mindig
tud új dolgokat produkálni. Gyakran látok pilótákat, akik jól termikelnek,
briliáns a repülési technikájuk de nincs meg bennük az a sajátos időjárás-elemző
analitikus gondolkodásmód, ami szükségszerű velejárója a sikernek.

Mike: Hogyan lehetünk jó távrepülők?

Péter Fontos, hogy a távrepülés nem akkor kezdődik amikor elstartol az
ember, hanem napokkal előtte. Most például Brazíliába viszek egy csoportot; és
már hetekkel ezelőtt összejöttünk, többször találkoztunk, hogy mindenki
készüljön rá lélekben! Ez nem csak egy utazás lesz, a lelki ráhangolódással
megteremtjük magunknak az eredményes repülést. Fontos ez a szellemiség; de
sajnos, ezt kevesen tudják! Ehhez tiszta gondolkodás kell, tiszta mentalitás,
nyugodtság és ráhangolódás. Amikor ezek találkoznak, egyszerűen elájulsz és csak
nézel, hogy mi történik veled a levegőben!

Mike: Beavatsz bennünket a személyes repülési titkaidba?

Péter Mindig megpróbálom belülről megélni a repüléseket. Aki repül, annak
előbb-utóbb el kell jutnia odáig, hogy megtalálja azt az igazi üzenetet amit a
repülés hordoz. Nekem hosszú évekbe telt mire rájöttem a repülés maximálisan
szellemi indíttatására. Ez egy olyan mély és olyan filozófiai mélységeket
feltáró meditatív tevékenység, hogy aki csak egy pillanatra is megérzi, el fog
képedni. Én átrepültem a célvonalat jónéhányszor elsőként, az is egy nagyszerű
élmény, de amikor az ember eljut odáig, hogy ha pillanatokra is, de tényleg
szakít ezzel a földdel, és nem csak fizikailag, az tényleg egyfajta meditáció.
Eggyé válunk a repülés során azzal az univerzummal, amit annyira kutatunk. Már
nincs fölöttünk semmi, csak a képzeletünk szab határt. Erre a hullámhosszra kell
rárepülni. Ha valaki ezt megérzi, ezt fogja keresni egész életében. Mint ahogy
én is ezt teszem. Azt gondolom, hogy ha egy kis időre is, de sikerült
bekukucskálnom a függöny mögé. Talán majd egyszer felhúzzák a függönyt.