Olyan volt, mint egy álom…

Lidérces álomnak indult.

Kiérkezve a horvátországi Ivanecbe, 17 ország versenyre éhes csapatában három napig hol túlzottan erős szélben, hol őszies esőben ülve vártuk, hogy lesz-e verseny egyáltalán.

Ezalatt az unaloműzés minden formáját kipróbáltuk, az alvástól a vár- és uszoda-látogatáson át a későig tartó – és kétségtelenül népeket összekovácsoló – bulizásokig.

A verseny negyedik napján esőben kaptuk az üzenetet - felszállítás indul 9 órakor.

Azt hittük, hogy most az ugratás kategóriája következik, mert az előrejelzések minden formája egész napos esőt jósolt. S a délelőtt szemerkélő esővel áztatott minket és a versenyre tervezett leszállómezőket is. Át is kellett keresztelni azokat leszálló mocsarakká.

Azután nem sokkal dél előtt megkezdődött a felszállítás, benne csapatunk első versenyzője az 5-ös rajtszámmal Jenes Győző, büszkeségünk, a tavalyi EB legjobb magyar versenyzője.

Utána következő versenyzőnk a tavalyi év sportolója, Kaszás Sanyi. Ő a 22-es számmal még odalent várt velünk, amíg kiderült, hogy a starton sajnos még nem derült ki. Vártunk és vártunk, de csak az ebédre hívó szó jött meg. A gyors ebéd után azonban Mario, a felszállítás-felelős kiadta az utasítást: gépkocsikra, és irány a starthely!

A Ravna Gora 310 méteres szintkülönbségű északi starthelyére magas, zöld ponyvás katonai Iveco teherutók szállítottak fel. A platón mellettem az angol Andrew Webster. Mindenki maga elé mered, én a zsákom fogantyúját szorongatom a dülöngélő teherautón. Andrew oldalba bök: nyugi, mondja, mindenki ideges. Ásítozunk, lélegzetünk szaporább, nem értem mitől, hiszen erre várunk három napja. A kocsiról leszállva a fele nép az erdő fái felé veszi az irányt – na, jól van, úgy látszik Andynek igaza van.

Mire felérek 49-es rajtszámommal, Győző már túl van az első landingen, 72 cm, kezdésnek nem sok, de nem baj. A nagyobb baj az, hogy Kaszás Sanyi rontott. Kiterítjük Kiss István ernyőjét, de nem merünk hozzá szólni. Amikor elszáll, a felszerelésemhez megyek és kezdek kicsomagolni. A startnál már a következő felszállítással megérkeznek a többiek, az utánam következő magyarok, Fekete Zoli, akit Melján Jani visszalépése után a kalocsai szereplése alapján szemelt ki a csapatba szövetségi kapitányunk, és akiről tudtam, hogy remek pilóta, nemcsak XC rekorder és MKK győztes, de az edzőtáboraink tapasztalatából tudom, kifogástalan célraszálló is. Felérkezett a startra lányom, Nóri is, aki Tóth Zsuzsit verte ki a keretből hajdúszoboszlói és kalocsai szereplésével, és Urbányi Ancsa, a tavalyi női bajnok.

A startomnál még hallom, ahogy Nóri magyarázza, hogy az ernyőm még gyenge szélben is kifogástalanul startol, azután felhúzom a kupolám, és roham. A magas fákkal szegélyezett starthely kissé Óbudára hasonlít, csak a lombok miatt oldalra semmi kilátás. Ahogyan siklok, kitárul előttem a táj, változatos kis völgy dombokkal ölelve, kicsiny leszálló, közepén a céllal. Lenézve kedvem volna a koncentrikus körök közé dobni a darts-tűt, ahogyan tegnap azt unalmunkban tettük. Alattam kirajzolódik a VB jelképe, egy nagyobb és egy kisebb ernyő sziluettje a célkörök felett. A kisebb épp most fordul a célra, felette a cseh lány, Katarina még a magasságát veszíti. Amikor ő is a célra tart, nálam is elkövetkezik a behelyezkedés precíz felépítése. A magasságom még nagy és túl közel vagyok. Az ég borult; nagy emelések, merülések nem várhatók, gondolom. Magasról indítom a végsiklást és ezért messzebbről. Azonban a szélzsák hegyéről látom, még nagyon hosszú leszek. Belefordítok a siklásomba egy erős „S” betűt, és ez nagy hiba! A fordulóban a szárny belemerül a völgyben lévő erősebb áramlásba, amire nem számítottam. A szárny szinte megáll, a fékeket kétségbeesetten felengedem, de a merülés folytatódik és a cél külső köre előtt padlózok, nem kis csalódással.

Utánam Fekete Zoli érkezik, nagyszerű, hogy ő hibátlan megközelítéssel 19 cm-t ér el. Most, hogy ennyien rontottunk, jól jönne a csapatnak valami jó, mert a legjobb négy eredménye számít. Izgulok Nóra miatt is, ő következik. A 663 cm nincs túl közel a célhoz, de ez első nagy versenyén nem rossz eredmény tőle. Utána Ancsa érkezik és megmenti a csapat eredményét 177 cm-ével. Az első sorozat után a 8. helyen vagyunk, ahogyan a tavalyi EB-n, csak itt most előttünk két ázsiai ország is van, az pedig azt jelenti 2 hellyel előbbre léptünk!

A második sorozatban 67 cm-emmel a legjobb magyar vagyok, ez nem jó jel, visszaesünk a 11 helyre, és este rosszkedvűen megyünk haza. A harmadik sorozatot elkezdik ugyan az esti nyugiban, de ebből csak Győző kap: 13 cm-t tesz a korábbi sorozatai mellé és ezzel a három sorozatos célra szállás új magyar rekord tartójaként térhet nyugovóra.

Másnap reggel folytatódik a 3. sorozat. A felszállítás lassú, szívem szerint siettetném, mert már korán reggel süt a nap és emelkednek a gomolyok. Termikes időben pedig a célra szállás szerencsejátékká fajulhat. Fekete Zolival együtt utazunk felfelé, meg sem látszik rajta a tegnapi második sorozatbeli rontása.

A starton rádiókontroll. Egy cérnavékony női hang szól a rádióba, Zoli is hallja; valaki magyarul szól hozzánk…

Elszorul a szívem. Zoli kétszer is rákérdez, ki keresett minket. A leszállóból Onodi Miki, csapatvezetőnk visszaszól: ő nem rádiózott. Zoli újra kérdezi, ki kereste a magyarokat, én nem merem kimondani, hogy a magyar pilóták védőangyalának hangján szólt Valaki az éterből. Elszorul a szívem. A vb-esélyeink már elszálltak, 11. helyünk az EB 8-hoz képest nem túl nagy eredmény. Javítani alig van esély, a legtermikesebb időben egy dombokkal övezett horpaszba kell besüllyedni, a szél forog, a nap egyre intenzívebben süt. Kaszás Sanyi végre 71 cm-t nyom, István 155-öt. Indulok, a levegőből látom, ahogy a szélzsák ide-oda lógázik. Elhatározom, hogy nem leszek rövid, de a végső megközelítéskor az előttem érkező beleakad a szélzsákba és ledönti azt. A bulót a földön húzzák, tudom, hogy nem onnan fúj a szél, mégis ösztönösen ráfordulok. Ekkor egy meleg légbuborék pattan el a szemközti domboldalon, és megfordítja a szelet. A hirtelen keletkezett hátszél alacsonyan kisodor a célkör mellől, nincs sok választásom, meredek fordulóval, akkora fékkel, amekkorával csak merek, igyekszem visszaperdíteni magam a célkörbe. Azonban nem csak a termik szélfordítását, hanem a mellette lévő leáramlást is kifogtam és a nem jó lapok ebben a szerencsejátékban. A csapat többi tagjáért kell szurkolnom, mert a korábbi három jobb eredmény mellé kéne még egy negyedik a csapatnak. Érkezik is Fekete Zoli, és megbízhatóan hozza a formát 167 cm-rel. Jó lenne azonban még ezen a csapateredményen javítani, várjuk a lányainkat, most rajtuk a sor. Nóri 197 cm-e jó, de a csapaton nem javít, Ancsa pedig túl rövid. Úgy megyünk ebédelni, hogy a csapatunk 9-ik, amire számítottunk, de az előbb már voltunk jobb helyen.

Ebéd után indul a negyedik sorozat. A szél leállt, a startok lassúak, néha a hátszél miatt meg is kell állni. Győző 188 cm-ével újabb magyar rekordot dönt, és egyéniben a 15. helyen áll. Kaszás Sanyi szerencsétlenül elcsúszik a leszálláskor, a csapatunk esélyei elszállni látszanak. Mielőtt megtudnám, előttem István mit repült, startolok, és indulok a cél felé. A szél megfordult, a nap dolgoztatja a délies lejtők feletti levegőt. Ahogyan haladok a völgy felett, hallom a nevemet és a startszámomat: a rendezők közvetítik a közönségnek a célba szállásokat. Különösebben nem zavar, annál inkább a termikrúgás, amit a fordulóban kapok. Máskor hogy örülnék ennek a másfél méternek! most azonban áthúzom magam rajta és a merülő zónájába úszok, hogy a végső megközelítést jó pozícióból indíthassam. A cél előtt vagyok, de magasan. Igazítok egyet egy kis csúsztatással, és látom, hogy a fékkel játszva a cél 20 cm átmérőjű elektromos mérő-palacsintába léphetek. Erős fékkel kell tartanom a merülésem, és amikor a cél feletti leáramlást megérzem, még van tartalékom, hogy javítsak a siklásomon. Most jön ki a sok gyakorlás eredménye, Miki rengeteg tanácsának és oktatásának gyümölcse, látom, hogy a célba lépek, de nem merek oldalra, a közepére kinyúlni a lábammal, nem kockáztatok egy elesést. 13 cm-el érkezem, ami végre jó eredmény, ahogyan a hangos bemondón hallom „Very nice landing”. Ez biztosan hoz a csapatnak, ujjongok legbelül, és várom a mieinket izgatottan. Érkezik is Fekete Zoli, és hihetetlen fékmozdulatokkal 9 cm-t csinál! Most István 4 méterét kellene valami jobbra cserélni. Érkezik Nóri, kicsit magasan közelít a cél felé, tudom, hogy izgul, hiszen a női mezőnyben a 10. helyen áll! Erősen húzza a féket, de Jézusom! mintegy 50 méter magasságban elhúzza negatívba! Az ernyő megperdül, a jobb kupola hátramozdul, ijedten látom, hogy innen már a mentőernyő sem segíthet.

Nóri azonban nem hiába volt biztonságtechnikai tréningen, a féket időben felengedi és az előrelövő kupolát szépen megfékezi. Az ernyő újra repül, azonban ez a stressz már sok, Nóri a célkörön kívül száll le biztonságosan.

A csapatnak most nagyon jól jönne valami jó. „Hungarian pilot, Urbanijá Ániko is in a final approach” halljuk a bemondót. Utolsó remény a csapatnak, Ancsa magas, húzza a féket rángatja a kupolát és halljuk, ahogy kiabál: nem fog menni…

Katt a képre!

Azután 3 cm-re a cél középpontjától dobbant. Fekete Zoli akkorát ordít mellettem, hogy tudom, most gólt lőtt a magyar csapat!

Visszakerültünk a 8. helyre! Első világbajnokságunkon ezzel meg is elégednénk. Hiszen ezzel a tavalyi EB-hez képest két helyet előbbre léptünk! Ráadásul itt 17 csapat versenyez, ez az eddig legnagyobb létszámú célra szálló verseny.

Zivatarfelhők tornyosodnak körülöttünk, és elered az eső. A rendezők várnak, a bizonytalanság nagy. Már van értékelhető eredmény, akár be is zárhatnák a versenyt. A felhőket azonban valaki elkergeti mellőlünk. A késő délutánban a rendezők elindítják a felszállítást az 5. sorozatra. Ebben csak annyi az öröm, hogy a szabályok szerint, ha befejeződik, az 5. sorozatnál már a versenyzők a végértékelésből kidobhatják a legrosszabb eredményüket. Egyénileg tehát nincs sok rontani valónk, de ez a csapateredmény annyira jó, hogy ezen már nem szeretnénk változtatni!

Ahogy a starthelyre érek, már hallom, hogy Győző nem javított. 612 cm-e ugyan 5 körös új magyar rekord, de az, hogy ez a versenyen a legrosszabb dobása, azt jelenti, hogy a 15-ik helyről hátrébb fog csúszni. A startomkor egyedül vagyok. Nem tudom mit repült előttem Kiss István és a mögöttem jövők még nem érkeztek fel a rendezőség teherautóján. A gyenge szélben belefutva elstartolok, és indulok a szélcsendesnek látszó leszálló irányába.

Most nézek először körül, a táj a lemenő nap fényében gyönyörű. A távoli szlovén síkság és a horvát hegyek rajzolata változatos és színes képet fest a világbajnokság színpadának díszletéül. Az alattam lévő pilóta már a cél előtt, mögülem pedig már elindult az utánam következő. Fülcsukással siettetem merülésemet a behelyezkedésig. Nincs vesztenivalóm, de a csapatért a legjobbat kell teljesítenem. A szél gyenge, de egyenletes. Ideális a célra szálláshoz.

Magasra helyezkedek, majd egy sasszéval leépítek pár felesleges métert, azután a fékeké a szerep, ahogy Miki tanácsolta. A siklópályán konstatálom, hogy megvan a pontos irány, és most az is bejön, hogy stoplis foci cipőben repülök, mert a pont felett előrenyújtva a cél közepébe toppantok. Az elektromos palacsinta 4 cm-t mér. Öklömmel az égbe ütök, szememmel Mikit és a többieket keresem. Meglátom csapatvezetőnket, ott áll – hol máshol is állna – a magyar csapat közepén. Elégedett mosolya mellé ő is megemeli a kezét, majd odajön, ahogy mindenkihez és értékeli a teljesítményemet. És most valahogy nagyon jó érzés azt hallani, hogy mindent jó csináltam. Aláírom az eredményt, mint minden sorozat után, de valami fojtogatja a torkomat, magamban most újra hallom a starthelyi rádióadást, Menyhárt Évi égi üzenetét. Odafent szurkolnak nekünk…

Lépni sem tudok, csak az érdekel, hogy állnak a többiek, a mieink.

Kaszás Sanyi újra startolhat, mert a leszálláskor útjába került egy másik versenyző. István sajnos rontott, így nincs sok esély a csapateredmény megtartásához.

Hát ennyit ér életem legjobb leszállása? Nem tudok vele hasznára lenni csapattársaimnak?

Azonban érkezik Fekete Zoli, aki ezen a VB-n a legmegbízhatóbb magyar versenyző volt. Hála Miki jó szemének és emberismeretének itt van a csapatban! Jön Zoli és 2 cm-t ér el! Most én ordítok úgy, mint ő az imént Ancsa 3 cm-ére.

Érkezik Nóri is, érezhetően óvatos, és bár az edzéseken már többször bejutott a cél közepébe, most 2 méter körüli leszállása is jó teljesítmény, jó a csapatnak is.

Azután jön Ancsa. Magasan érkezik. Nóri mellettem teregeti, szárítja ernyőjét. A keze megáll. „Megcsinálja!” - mondja, vagy inkább súgja reménykedve. Úgy látom, Ancsa rövid lesz, de Nóri szeme jobb, Ancsa lába a palacsintán. Most minden magyar ordít! Hiszen ez az eredmény már elég lehet a helyünk megtartásához.

Az ötödik sorozat befejezése után már csak az újrastartolókat várjuk. Kaszás Sanyi a verseny utolsó célra szállójaként startol el. Izgatottan lessük, amint a célhoz közelít. Ha közelebb száll mint Nóri, azzal javítja csapat-esélyeinket.

Sanyi érkezik. „Hungarian pilot Kászász Szándor is in a final approach”.

Kaszi laposan ér a leszálló fölé, félek, túl rövid lesz. Ernyője azonban jól siklik, s ezt ő is tudja. A célig kúszik, lábát az elektromos palacsinta közepébe böki, majd tovább szalad, apró kecskeugrásokkal, boldogan.

A kijelző a 0 értéket mutatja!

A vb teljes mezőnye ordít, ünnepli a verseny legszebb leszállását, a telitalálatot, amely csapatunkat újabb egy hellyel előbbre vitte.

Ez a leszállás méltó befejezése volt az 5. Siklóernyős Célraszálló Világbajnokságnak!

A csapateredményünk ebben a sorozatban 21 cm, igazi világszínvonal, hiszen az egész vb során ennél jobbat csapat csak egy alkalommal tudott produkálni: a kínaiak, akik a verseny végére az egyéni első és második helyet is megszerezték.

A verseny záróünnepélyét a közeli Lepoglava helyiségben tartották. Egyetlen versenyző sem maradt távol. És bár végtelenül unalmas volt a helyi méltóságok zárszavait hallgatni, azért ezt a versenyt a horvát hadsereg a starthelyre vezető út lebetonozásával, felszállító gépkocsikkal támogatta, a környező települések valamennyi polgármestere eljött, a védnökök között a horvát parlament alelnöke és országgyűlési képviselők is szerepeltek. Amit a hazai sporttámogatás hajlandóságát ismerve mi irigyen néztünk. A csapatok legtöbbje szövetségük buszával és támogatásával érkezett, és láthatóan professzionális felkészítést kaptak. Minket csapatvezetőnkön kívül csak az M+Z 2000 Kft támogatott, így csapatunk egységes nemzetiszínű melegítőben mutathatta be magát a világnak.

A búcsúbanketten kaptunk meghívást Japánba, Kínába, Törökországba, Csehországba, Macedóniába és Montenegróba. Mi pedig meghívtuk a világot szeptemberre Hajdúszoboszlóra, az általunk rendezett világkupára. Nem csoda, hogy a záró vacsoráról nehezen indultunk haza. Búcsúzkodtunk pilótatársainktól, mezt, zászlót, ajándékokat cseréltünk egymással. Indulásunkkor Ónodi Miki és a teljes magyar csapat kikísért.

Jó volt itt Horvátországban magyarnak lenni a világ egyik nagy siklóernyős családjának tagjaként.

Eredmények:

Csapatverseny:

 
Egyéni:

Női: