Egyszer volt...

Lehetne ez egy beszámoló az első és egyetlen Hajdúszoboszlón megrendezett Célraszálló világkupáról, de az olyan hivatalosnak hangzana. Helyette inkább csak az írom le, hogy mi jut róla eszembe.
Az ötlet még évekkel ezelőtt születet, hogy csinálni kéne valami nagyot. 2003-ban még csak siklóernyős találkozókban gondolkodtunk. Ezt inkább csak egy bulinak gondoltuk, és semmi kötöttség. Aztán belevettünk egy egyszerű célraszálló versenyt. Akkoriban az is nagy számba ment, ha valaki eltalálta 4m hosszú leszállójelet. A következő években azért fejlődött a verseny színvonala. Majd megrendeztük az első célraszálló nemzeti bajnokságot. Itt már az FAI által előírt szabályokat igyekeztünk betartani. Majd amikor már komolyan elkezdtünk versenyezni, akkor megnéztünk, hogyan csinálják ezt a profik. Az első nagy megmérettetés a szerbiai EB volt 2008-ban. Ott sikerült felmérni az erőviszonyokat, és mi szükséges egy világszínvonalú verseny megrendezéséhez. Természetesen, mint mindenhol máshol, pénz-pénz-pénz. Ezzel kezdődött ennek a világkupának is a szervezése, hogy tudunk e megfelelő anyagi támogatást keríteni egy ilyen rendezvényhez. Amikor már azt hittem, hogy lesz elegendő forrás, akkor mentünk a világkupa versenyeket összefogó FAI szervezethez, a PGAWC-hez. Na, itt értek az első meglepetések. Sok olyan kritériumnak kellett megfelelni, amit eddig nem is gondoltam volna.

2008 őszén Ónodi Miki szövetségi kapitánnyal úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk a lehetetlent. Szervezünk mi is egy világkupa versenyt. Mégpedig nem is akármilyet. Általában az ilyen versenyek hegyről zajlanak. Nekünk erre alkalmas hegyünk nem sok van, ezért inkább a csörléses módot találtuk ki. Ilyen versenyt csak a Litvánok és talán a Csehek rendeztek. A következő nagyobb egyeztetés a horvátországi VB-n volt. Itt igyekeztünk tapasztalatot cserélni a többi szervező országgal, de ahány ország, annyi szokás alapon nem sokra jutottunk. Elterjedt szokás, hogy a versenyekre benevező pilótákat a repülésen kívül egyéb dolgokkal is támogatják a szervezők. Minden benevezett versenyzőnek minden versenynapon adni kell, ún. launchpakett-et. Ez egy kis „uzsonnás csomag” ásványvízzel, szendviccsel és csokival. Persze ez nem nagydolog, de ehhez is pénz kell. A versenyek utáni esti kiértékelést is illik valami helyi étel és ital mellett megtartani. Ez sem nagy gond, mivel a magyar gasztronómia igen színes, sőt a magyar pusztának meg igazán különleges, és híresen finom ételeit ismerjük. Ezekből lehet csemegézni. Mindezek nem tűnnek lehetetlen akadályoknak, de erre pénz és megfelelő személyek kellenek.

Még februárban írtam egy pályázatot a Hajdúszoboszlói Önkormányzat Kulturális és Sport bizottságának, hogy támogassák a rendezvényt. Sikerült is kapnunk 350.000-forintott két pályázat keretén belül. Ez volt az indulási alap. A Magyar Repülő Szövetség és a Szabad Repülők Szövetsége is ígért valamennyi támogatást. A nevezési díjakból befolyó összegekkel együtt már úgy gondoltam, hogy már meg tudjuk rendezni a versenyt. Aki már látott, vagy készített költségvetést, az tudja, hogy mindennek két oldala van. A tervezet kiadás oldalát azt már én is láttam feketén fehéren, de a bevételi oldallal több probléma is volt. A bejövő nevezési díjak tették ki a bevételi oldal egy tetemes részét. De mi van akkor, ha nem jön el annyi versenyző, amennyi elegendő ahhoz, hogy legalább nullára kijöjjön a verseny. A csapatunknak nincs semmilyen tőkéje, amivel lehetne gazdálkodni. Tehát minden úgy kellet kalkulálni, hogy veszteség nem lehet. Próbáltuk felmérni az igényeket. Hogy biztosra menjünk, egy időbe terveztük a világkupa futamot és a célraszálló nemzeti bajnokságot. Ez gyakorlatban csak annyit jelentett, hogy egyszerre indul minden benevezett versenyző, de a verseny végén a magyar versenyzőket külön értékeljük és díjazzuk. Ez jó ötletnek tűnt, de később ezzel is volt probléma. A nevezési díjban azért volt különbség. A világkupa futamra egységesen 50 eurót kellett beszedni minden nevezőtől. Bár a VB-n megtartott egyeztetésen megszavaztuk, hogy minden, az éppen aktuális szervező ország a saját top10 versenyzőjének csak 25 euró legyen a nevezési díj. A PGAWC a befizetett 50 euróból még levonja a saját költségeire a fejenkénti 17 eurót, így a szervezőknek 33 euró maradt jó esetben egy benevezett pilótától. Ebbe kellett beleférnie mindennek. Nekünk mivel nincs hegyünk ezért a visszaszállítással nem kellet gondolnunk, de helyette a csörlést kellett megoldanunk. Sajnos kevés csörlő és kezelő van Magyarországon aki képes ilyen sok embert ilyen rövid időn belül a levegőbe juttatni. Ráadásul sok versenyző még soha sem csőrölt. Az már csak hab a tortán, hogy olyan ernyőkkel jönnek, amelyeknek a DHV nem ajánlja, sőt majdnem hogy megtiltja a csörlését. Ilyen előjelekkel mégis sikerült felkérni Fekete Zolit, és Auner Amadét, a feladatra. A csapatunk csörlőjével együtt már megvolt a megfelelő csörlő kapacitás. Több nem is igen fért volna el, mert a célraszálláshoz nem kell nagy magasság. Az FAI szerint, elég ha a cél fölé húzzuk a versenyzőket minimum 100 méterre. Ezáltal egy csörlő igen hamar megfordul, és ha nem vigyáztunk egymásra csúsztak a versenyzők. Főleg azok, akik a cél fölött kezdtek el temikelgetni. Ebből volt is egy pár újrastartoló, mert amikor meglátta, hogy jön a következő versenyző, akkor már azonos magasságon voltak általában a célkör fölött.

A verseny előzetes részvevőinek felmérésére átalakítottuk a csapatunk honlapját. Balla Tamás informatikus és friss A-vizsgás csapattársunkkal együtt adtunk egy teljesen új köntöst a honlapnak. Kitaláltam valamit, Tamás meg a lehetőségekhez képest megalkotta. Tesztelni Ónodi Mikit kértük fel, mert ő Szerbiában lakik. A kezdeti gyerekbetegségek után kialakult a honlap végleges arculata. Egy merész újítással, a versenyre benevező pilóták a honlapunkról indulva egy kattintással máris a PGAWC honlapján találták magukat. Szintén az oldalunkon lehetett megnézni a versenyre benevezett pilóták listáját. Olyan jól sikerült ez a rendszer, hogy a PGAWC a többi rendező országnak is ajánlásba tette ezt a módszert. Mivel sok külföldi érdeklődő volt már a kezdetekben, ezért ez egész honlapnak kellett készíteni egy angol verzióját is. Tartalmilag nem különbözik, de minden le kellett fordítani. Ebben a Vereczkei András és Jobbágy Rita volt a segítségünk. Jöttek is szépen az előzetes nevezők. Egész egzotikus országokból is beneveztek hozzánk. Talán a legtávolabbi nemzet a Szaudi Királyság csapata volt. Mivel nekik vízum kell a beutazáshoz, ezért hosszas levelezés előzte meg az versenyzési lehetőségüket. Írnom kellett név és útlevélszám szerint egy meghívó levelet nekik, amit ők majd elvisznek a Rijadi Magyar konzulátusra. Ahogy megérkezett a levelem, pár nap múlva hívott a belügyminisztérium terrorista elhárító csoportja, hogy ismerem-e ezeket az arab embereket. Különösen két pilóta érdekelte őket részletesen. Természetesen nem ismertem őket. Sajnos a végén nem kaptak vízumot és nem jöhettek. Pedig biztosan emelték volna a versenyünk színvonalát azzal, hogy a tevék és az olajkutak földjéről is jönnek pilóták. A meghívóleveles dolgot az összes Szerb pilótával is el kellett játszanom, de ők elsőre megkapták a vízumukat. Talán már jövőre nem kell nekik sem vízum.

Szerettünk volna egy picit különbözni a többi szervező országtól. Olyan dolgokat igyekeztünk adni, amelyet a többi ország nem nyújt. Az egyik ilyen dolog az a szoboszlói adottságoknak köszönhetően a strandra és az azon belül találkatő vízi csúszdaparkba való ingyenes belépés. Készítettünk a pilótáknak egy egyedi műanyag kártyát a nevükkel és a csapatukkal, amivel ingyenesen be tudtak lépni az uszodába és szombat délután az Aquaparkba. A sors keze közbeszólt, de most nem bánom, hogy így. Mivel a verseny idején folyamatosan repülhető volt az idő, ezért a versenyzők töredéke jutott el a fürdőbe. De cserébe mind a tervezett maximális 6 futamot tudtuk teljesíteni. A másik újításunk az volt, hogy most a rendezvényre nem pólót készítettünk, hanem a PGAWC logójával és a rendezvény adataival ellátott szafari kalapot gyártattunk egy Macedón mesterrel. A pólók már unalmasnak számítanak. A rendezőknek, főleg a verseny bíróinak egy élénk narancssárga színűt adtunk, így messziről meg lehetett ismerni, hogy ki a rendező. A többieknek fáradt vadgalambszürke és nyári vadmalac barna színben készítettünk. Nagy sikere volt, de nem csak a versenyzőknél, hanem a saját csapat tagjaink is vettek belőle.

Mivel ez egy csörlős verseny, ezért ennek nélkülözhetetlen kelléke a kioldó. Farkas Róka Sanyival készítettem 60 darab kettéválós fajta kioldót. Volt egy adag megmaradt csörlőkötelünk, amelyet nem használtunk. Ideális volt a feladatra. Ezeknek a megkötése rengeteg időt vett igénybe, de ez egy újabb dolog volt, amit tudtunk adni. A verseny előtti napokon elkészítettük a célkört, a regisztrációs sátrat és a hangár elé felállítottunk két katonai sátrat. Ezt a bográcsban főt ételek elfogyasztási helyszínének neveztük ki. Kicsit nosztalgikus volt számomra és mindazoknak, akik voltak katonák ez a sátorállítás. A reptér vizesblokkját is rendbe kellett tenni, mivel amikor nekünk szükségünk van rá, akkor mindig azzal kezdjük, hogy feltámasztjuk a hamvaiból.

Az előzetes nevezők alapján 60 főre számítottunk ennek ellenére csak 46 érvényesen benevezett versenyzőnk volt. De ennyi már talán elégnek tűnt a verseny anyagi biztonságához. Péntek reggel már egész korán megérkezett a Szlovén csapat egyik fele. Őket aztán sorban követte a többi versenyző is. Délutánra már az előzetesen nevezett pilóták több mint a fele megjött és regisztrált. Elindultak a gyakorló repülések is, de délutánra már olyan erős lett a szél, hogy jobb volt felfüggeszteni a gyakorlást. Addig a bográcsoknál viszont nagy volt a nyüzsgés. Farkas Róka Sanyi barátunk és még egy két segítő kéz nekiállt a péntek esti vacsorát elkészíteni. A terv szerint pásztortarhonyát készítenek. Este fél 7-re el is készült a remekmű. A vacsorához több kanna igazi Egri borral kedveskedtünk a vendégeknek, és az egyik szponzorunk által felajánlott tetemes sör mennyiségének is egy részét magáévá tette az estére igencsak meg sokasodott tömeg.

Szombat reggel egy gyors megnyitó és eligazítás után egyből halasztottuk is a verseny kezdetét, mert a szél erőssége határeset volt. Szerencsére tíz óra körül már annyira lecsitult, hogy egy- két szondarepülés után már megindulhattak a futamok. Az első sorozat még a kölcsönös ismerkedés tükrében telt. Mi csörlőkezelők ismerkedtünk az ernyőkkel és az alatta ülő pilóták csörlési tudományával. Ők meg a mi csörlőkezelői ismereteinknek a határait feszegették. Az ismerkedés legvége természetesen a célkörben végződött. Az első futam után máris tartottunk egy röpke eligazítást, mert volt egy pár dolog, amit muszáj volt tisztázni a biztonságos repülés érdekében. Az egész versenyen végig a biztonság volt szem előtt. Ennek köszönhetően semmi komoly esemény nem történt. Pedig tettre készen állt a két doktorunk a regisztrációs sátorban. Viccesen meg is jegyeztem, hogy kivételesen annak örülök, hogyha nem csinálnak semmit két napig, csak lóbálják a lábukat.

Az utána következő futamok már nagyon gyorsan és gördülékenyen mentek. Az időjárás is megemberelte magát. Igaz, hogy nem volt már erős a szél, de helyette jöttek az igen intenzív termikek és a porördögök. Az egyik csörlésből visszafelé menet is találkoztam ezzel a meteorológiai pokolfajzattal, ott jött mellettem és halad a célkör felé. Szóltam is rádión, hogy figyeljenek rá. Éppen egy hajdani DC-10-es szerb pilóta volt a végső megközelítésen, amikor találkozott a porördöggel. Ráadásul pont ott, ahol az ejtőernyősök szokták az ernyőjüket hajtogatni. Na, helynek megfelelően az öregnek is össze lett hajtva az ezeréves UP ernyője, de ő előtte elfelejtett leszállni. Némi adok-kapok után, rendezte a dolgot és még a célra is sikerült majdnem rászállni. Természetesen a bírói testület egy újra starttal díjazta az öreg látványos műrepülését.

Az utolsó futam vége felé a Fekete Zoli csörlős Moszkvája megadta magát, így csak az Amadé golfja és a mi csörlőnk húzgálta az embereket. A kivételesen szép naplemente előtt pár perccel sikeresen leszállt az utolsó pilóta is. Ezzel a napra tervezett mind a négy futamot teljesítettük. A versenynap végén ismét a bográcsok és az abban megfőtt babgulyás került terítékre. Na meg még a megmaradt 3 kanna bor és 3 tálca sör. Késő estig tartott az evészet ivászat.

Vasárnap reggel már 8 órakor megtartottuk az eligazítást, és 9-kor már indult az első futam. Délelőttre az a kevéske keleti szél is alább hagyott és átfordult délre. Emiatt költöztetni kellett a startot aznap többször. Az utolsó futam előtt még tartottunk egy rögtönzött eligazítást. A versenyszabályzat szerint az utolsó futamon az eddig elért eredmények szerinti fordított sorrendben kell felszállni, az eddig alkalmazott rajtszám sorrend helyett. Sikeresen lement ez a futam is. Itt már egy picit elégedetten tudtam hátradőlni a csörlő ülésén, mert a tervezett mind a hat futamot teljesítettük. A bő egy nap alatt a három csörlővel 322 felszállást hajtottak végre a pilóták és mindez baleset nélkül.

Már csak az eredményhirdetést kellett megtartani. Erre meghívtam Nagy Bálint önkormányzati képviselő barátomat, mint a sportbizottság elnökét, mivel az ő által elfogadott pályázati pénz adta az alapot a verseny megszervezéséhez. A másik meghívottunk Nyéki István, az Aeroclub elnöke volt. Először a Nemzeti bajnokság eredményeit osztottuk ki. Férfi egyéniben az első Jenes győző lett. A másodikként Kiss István szólítottam. Mind a ketten a válogatott keret tagjai. A harmadik helyezést Biri Norbert érte el. A lányoknál hazai siker született, mivel a dobogó legfelső fokára az immár szoboszlói színekben versenyző Urbányi Anikó állhatott. A második helyezett egy új versenyző lett. Szűrszabó Zsuzsa a gödöllői csapatban repül. A dobogó harmadik fokára Kerekes Nóri, az ASE versenyzője állhatott fel.

A csapatversenyt az erre az alkalomra összeállt Hungary1 csapat nyerte. A második a Hungary2 csapat lett. A harmadik a Tandem Team lett, aminek az a különlegessége, hogy a szintén hazai versenyzőként indult Vereczkei András és a fia egy tandemernyővel teljesítette a feladatot.

A célraszálló világkupán bejött a papírforma. A dobogó legfelső fokára a Szlovén Matjaz Ferraric állhatott fel, méghozzá úgy, hogy az elért eredményei alapján világcsúcsot repült. Az eddigi 23 centiméter 16-ra javította 6 sorozatból. Ennek külön örülök, hogy most már ezt a világcsúcsot Hajdúszoboszlóhoz kötődik! A második Goran Djurkovic lett, aki Szerbiából érkezett. A bronzérmes a szintén szerb Zoran Petrovic lett.

Az eredményhirdetés után már csak a búcsúzás maradt hátra. Mi is elkezdtük lebontani a verseny sátrait és kellékeit. Külön köszönet illeti a csapatunk azon tagjait, akik részt vettek valamilyen szinten a szervezésben és a lebonyolításban. Sajnos éppen csak annyian voltunk, hogy a feladatokat el tudjuk látni. Jó lett volna ha a csapat többi tagja is aktívan részt vesz a rendezvényben. Utólag összeszedve a teendőket látszik csak, hogy mennyire sokrétűen kell hozzá állni egy ilyen versenyhez. Sok feladatot nem tudtam megvalósítani, mivel nekem nem volt már rá időm, másrészt meg megfelelő embert nem találtam rá. Mindezek ellenére azt hiszem, hogy jó és eredményes versenyt tudhatunk magunk mögött. Született egy világcsúcs, és több országos rekordot is megdöntöttek a verseny résztvevői. A folytatásról csak annyit mondhatok, hogy segítek bárkinek, aki ilyen nagy fába vágja a fejszéjét, de én már mint szervező nem fogok részt venni a célraszálló versenyekben. Legyen ez a rendezvény egy minta a következő versenyek szervezőinek. Bízom benne, hogy sikerül ettől még jobb versenyt megrendezni! Mindenkinek köszönöm a részvételt és a segítséget.
 

 Kaszás Sándor