A verseny szép időben zajlott, hat sorozat megtartva, Kerekes Nóri nyerte a női versenyt nagy örömünkre Kiss Szende második Erdélyből és Milica Marinkovic harmadik.
Összesítetben Mile Jovanovski első, Bujic Miodrag második és Pavle Marinkovic harmadik.
Delta csapatban négyen szerepeltünk, az eredmények a www.grunf.org honlapon várhatók, ha majd Ugljesa magához tér és kipiheni a két nap fáradalmait.
Siklóernyős Célraszálló Versenybíró képzés is volt szombaton este valamint Kerkes László tartott előadást a felhőkről szonbat este szinkrontolmácsolásommal.
Mindent összegezve nagyszerü 7vége volt talán az idei utolsó termikekkel. Én mindkét napon átéltem, hogy teljesen kiengedett trimmel és felengedett fékekkel 2,5-3as emelésem volt és hülye fejjel kerestem a leáramlást (nem baj, mert ott van az ország legnagyobb diéiháza oda akár ernyővel is be lehet szállni :) ). Vasárnap 1500ra emelkedtek aki versenyen kívül repkedtek 4,5-ös emelésekkel délután háromig élt az idő.
Mindenkiben maradandó élmény maradt ez a verseny ahol 48 versenyző kerülgette a termikeket kisebb nagyobb sikerekkel. Ezért több kizárás is volt ami abban a körben 1000 pontot jelentett a balfácán pilótának.
Amikor a legnagyobb emelésből sikerült kimásznom és megtalálni a 3-as leáramlást a palcsintán megtaláltam a 7-es pontot és ezzel a leszállással zártam a versenyt.
Ez számomra folyamatos javulást jelentett így november elsején amikoris a 2009-es Célraszálló szezont zártuk a Nemzeti Bajnoksággal.
Az eseményről helyi riportban számolt be a TV Banat valamint az országos TV hálózat első csatornája az RTS-1.
A díjátadáson is ott voltak ahol Labud Bulatovic a Szerb Repülő Szövetség első embere nyitotta meg a ceremóniát a a verseci sportminiszterasszonnyal adta át a díjakat.
A versenyt támogatta még a Siklóernyős Bizottság amely a szerb állampolgárságú versenyzőknek ingyen szállást ételt italt, tehát teljes ellátást biztosított a verseny szervezőivel vállvetve. Az ingyen sör most is csapatépítő volt (Barth Sanyát hiányolták :) ). Mindent összevetve egy kiváló repülő 7végét töltöttünk rl Versecen kösöznet a szervezőkenk és minden résztevevőnek a társaságot és a fair versenyzést!
Négy ország versenyzői mérték itt össze erejüket.
Jövöre veletek ugyanitt, de lehet akkor még többen gyertek!
Üdv Mindenkinek
Miki
IME I PREZIME | Nation | KLUB | TOTAL | |
1 | Mile Jovanoski | MKD | MKD | 43 |
2 | Miodrag Bujić | SRB | Ares | 67 |
3 | Pavle Marinković | SRB | Ares | 85 |
4 | Vladimir Janković | SRB | Grunf | 125 |
5 | Zoran Petrović | SRB | Gugi parapro | 190 |
6 | Goran Djurković | SRB | Berkut1 | 207 |
7 | Goran Jović | SRB | Grunf | 328 |
8 | Borjan Jovanoski | MKD | MKD | 420 |
9 | Jovan Novak | SRB | Ares | 459 |
10 | Slaviša Arsić | SRB | Ak Jat | 495 |
11 | Radoljub Stevanović | SRB | Gugi parapro | 556 |
12 | Ninko Kljukovnica | SRB | Berkut1 | 608 |
13 | Nora Kerekes | HUN | Hungary | 812 |
14 | Djordje Petrović | SRB | Beograd | 1058 |
15 | Dragan Popov | SRB | Berkut1 | 1140 |
16 | Zoltan Kormoczi | SRB | Delta | 1631 |
17 | Szende Kiss | ROM | Hungary | 1791 |
18 | Zeljko Ovuka | SRB | Ares | 1821 |
19 | Slobodan Obrenović | SRB | Gugi parapro | 1858 |
20 | Laslo Kerekes | HUN | Hungary | 1916 |
21 | Milenko Arsenijević | SRB | Gugi parapro | 1936 |
22 | Stefan Stojanović | SRB | Grunf | 1953 |
23 | Milica Marinković | SRB | Ares | 2042 |
24 | Darko Pantić | SRB | Ares | 2230 |
25 | Uglješa Jondžić | SRB | Grunf | 2361 |
26 | Mikloš Onodi | SRB | Delta | 2389 |
27 | Auner Amade | HUN | Hungary | 2394 |
28 | Djura Adrian | SRB | Ak Jat | 2429 |
29 | Branko Janković | SRB | AVIS Zlatibor | 2765 |
30 | Goran Milojković | SRB | Berkut2 | 3119 |
31 | Milorad Ivanović | SRB | Ak Jat | 3121 |
32 | Dragan Kljukovnica | SRB | Berkut2 | 3132 |
33 | Draško Bukovica | SRB | Ak Jat | 3224 |
34 | Vlatko Lukaè | SRB | Delta | 3501 |
35 | Janoš Kakusi | SRB | Delta | 3743 |
36 | Dragomir Milićević | SRB | Berkut2 | 3846 |
37 | Zoran Marinković | SRB | 3878 | |
38 | Hajrudin Mesić | SRB | Beli orlovi | 3889 |
39 | Virginia Gabriela Nea | ROM | Romania | 4142 |
40 | Racz Gabor | HUN | Hungary | 4729 |
41 | Ivan Vangelov | MKD | MKD | 4971 |
42 | Miloš Marjanović | SRB | Grunf | 5000 |
43 | Rade Djordjievski | SRB | Berkut1 | 5000 |
44 | Ivana Radjen | SRB | Ak Jat | 5000 |
45 | Dragana Vućićević | SRB | Ak Jat | 5000 |
46 | Petar Lonèar | SRB | Ak Jat | 5000 |
47 | Dragan Nikolić | SRB | Beli orlovi | 5000 |