Fekszem az ágyamban vasárnap éjjel egykor és forog velem a világ. Illetve én forgok benne, furcsa az egész, még sosem éreztem ilyet. Aztán rájövök, hogy két nap alatt tíz startom volt, amitől finoman szólva is el vagyok szokva, szóval a szédülés nem csoda, de kezdjük az elején.
A helyszín Szerbia, Versec, Budapesttől cirka 400 km-re. A szezon utolsó célraszálló versenye indul, szombat reggel van, elvileg nyolctól eligazítás, de itt senki nem sieti el a dolgokat. Kényelmesen felmegyünk reggeli után a starthelyre, és fél kilenc felé még egy gyakorló repülés is belefér, hogy ismerkedjek a hellyel és az ernyővel. A start előtt még interjút kér a helyi tévé, a riporter srác érti a magyart csak nem beszéli, úgyhogy ő angolul kérdez, én magyarul válaszolok, vicces. Kérdezi, hogy milyen eredményre számítok, a női első hármat célzom meg. A mezőny 47 pilótából áll, ebből öt lány: Milica Marinkovic a szerb csapatból, Virginia és Szende az erdélyiből és én.
Az első hivatalos körben repülök egy 500 centit, lehetne jobb is, de kezdésnek nem rossz, meg különben is lefagyott a kezem öt perc alatt. A második köröm már jobb, 104 cm, mehetnének ilyen arányban lefelé a pontjaim, nem bánnám. Persze nem mennek, a következő kör 465 cm ha jól emlékszem. Az idő elég aktív ahhoz képest, hogy majdnem november van, alulról a termik tol, felülről a felhő szív, fülcsukva is emelkedek sokszor. Így viszont van idő körbenézni, a 300 méteres szintkülönbségű hegyen kívül amerre a szem ellát csak lapos síkság van szántóföldekkel, lakott település alig. Azon gondolkodom vajon itt is vannak-e még aknamezők, Eszéken, Horvátországban csak megművelt területre ajánlották a leszállást, hát ha véletlenül elkeveredem biztos ami biztos itt is csak arra fogok…
A negyedik körben már épp építeném fel a leszállást, amikor balról beelőz valaki, fogalmam sincs hogyan kerül oda, de inkább újrastartolást kérek. Később mondják a többiek, hogy sat-ot meg spirált húzott, nem igazán értem, hogy ha versenyzik, akkor miért kell direkt akadályozni a másikat, de végül is mindegy, rózsában bedobom a cuccot a kocsiba, de mire felérek már besötétedik, a starthely felé félúton találkozom a startbíróval, mondja, hogy mára ennyi volt, mehetünk vacsorázni.
Vacsoránál odajön hozzám Szende, hogy a lányok között első vagyok, kint van már az aznapi eredménylista, nézzem meg. Megnézem, tényleg, de neki az egy darab ezresén kívül csak kisebb pontjai vannak, ha összejön a hat kör és eldobjuk a legrosszabb eredményt, akkor nagyon könnyen megelőz. Másnap fel kell kötni a nadrágot, főleg, hogy összesítettben tizedik vagyok, ez szuper, jó lenne megtartani.
Este végighallgatunk néhány szerbbel és az erdélyiekkel egy bírói képzést, amit Ónódi Miki fordít nekünk magyarra. Az erdélyiek nagyon lelkesek, a lányok versenyezni, a fiúk rendezést-bíráskodást tanulni jöttek és nagyon komolyan is veszik, remélem jövőre hozzájuk is megyünk majd hivatalos versenyre. A tréning után apa tart egy felhős előadást, ezt is Miki fordítja, csak most magyarról szerbre, szegénynek jól feladta apa a leckét de hősiesen állja a sarat.
Másnap ismét csak kényelmesen készülődünk, éjszaka már fagy volt, nem bánom, hogy nem hagytam a kocsiban az ernyőt. Reggel még nagyon hideg van, de menni kell, mert a tegnapi rejump miatt Szendével az elsők között startolunk (neki is jutott egy). A starthely nagyon meredek és technikás, lehet, hogy kezdek izgulni, mert kétszer is rontok és a „szakadékban” kötök ki. De mindenki nagyon kedves és rögtön hatan jönnek segíteni, pár perc és újra a starton állok. A leszállóban forog a szél, nem tudom eldönteni honnan helyezkedjek be, de valószínűleg teljesen mindegy, mert percenkét máshonnan lengedezik a buló, és végül csak oldalszélbe kerülök, így egy 165 cm körüli eredményt sikerül összehozni, jó lenne végre valami egy méternél kisebbet repülni. Szende eredményeit nem tudom, mert ő is startot ront, és csak akkor startol, amikor én már indulok fel. Az ötödik köröm 47 cm, ez már jobban tetszik, fent a starthelyen az egyik rendező a fülembe súgja, hogy még mindig tartom a női első helyet, nem kellett volna mondania, mert így még jobban izgulok. Jön az utolsó kör, fordított helyezés szerinti sorrendben indulunk, nagyon nem csúszhattam hátra az összesítettben, mert az emberek csak fogynak körülöttem, engem meg még mindig nem szólítanak. A következő „adagban” már benne vagyok, most nincs gond a starttal, már nem érdekel a meredek köves, tüskés „szakadék” alattam. Látom a célkör körül a sok kis ernyőt kiterítve, a buló teljesen elveszik közöttük, szemüveggel is nehéz kiszúrni. A leszálló szélén kicsit jobban merülök, mint korábban, lehet, hogy rövid is leszek, de Mikitől megtanultam, hogy amíg a levegőben vagyunk, addig nem adjuk fel. Ez az ernyő jobban siklik mint az Arcus, talán még beérek. Aztán elmegy alattam a 10 méteres határ , aztán az 5 méteres is, ebből palacsinta lesz! Végül 28 cm jön össze, lehetett volna jobb is, de annyira félek, hogy elesek, hogy még nem merek kockáztatni. Lent vannak a tévés srácok, felveszik ahogy ujjongok, percekig nem tudok magamhoz térni.

Az eredményhirdetésen egymás mellé ülünk az erdélyi lányokkal, amikor kihívják Micilát még nem esik le a tantusz, hogy mindjárt nekem is ki kell mennem, aztán amikor Szendét szólítják már eldobom a fényképezőgépet, és amikor kimondják a nevem akkora az ováció, hogy nem is értem, de muszáj nevetni. Az eredményhirdetés után még vacsora jön, jönnek oda gratulálni a srácok. Az újdonsült erdélyi barátainkkal ülünk egy asztalhoz, a kupából kell innom, egész vacsora alatt nevetünk, a mi asztalunk a leghangosabb. De aztán indulni kell már haza, el kell köszönni és a nagy boldogság hirtelen olyan szomorú lesz, mert nem akarok még hazamenni. Az autóban rögtön elalszom, azt álmodom, hogy még mindig a versenyen vagyok, amikor felébredek akkor is csak arra bírok gondolni, aztán alszom tovább. A határon kifele már nem érdekel senkit, kik vagyunk, a magyarok még megnézik az ernyőinket a csomagtartóban, de csak távolról, aztán jön Szeged, Kecskemét, Budapest, a VIII. kerület, az ágyam, és már forog is velem a világ...
Kerekes Nóra
| IME I PREZIME | Nation | KLUB | TOTAL | |
| 1 | Mile Jovanoski | MKD | MKD | 43 |
| 2 | Miodrag Bujić | SRB | Ares | 67 |
| 3 | Pavle Marinković | SRB | Ares | 85 |
| 4 | Vladimir Janković | SRB | Grunf | 125 |
| 5 | Zoran Petrović | SRB | Gugi parapro | 190 |
| 6 | Goran Djurković | SRB | Berkut1 | 207 |
| 7 | Goran Jović | SRB | Grunf | 328 |
| 8 | Borjan Jovanoski | MKD | MKD | 420 |
| 9 | Jovan Novak | SRB | Ares | 459 |
| 10 | Slaviša Arsić | SRB | Ak Jat | 495 |
| 11 | Radoljub Stevanović | SRB | Gugi parapro | 556 |
| 12 | Ninko Kljukovnica | SRB | Berkut1 | 608 |
| 13 | Nora Kerekes | HUN | Hungary | 812 |
| 14 | Djordje Petrović | SRB | Beograd | 1058 |
| 15 | Dragan Popov | SRB | Berkut1 | 1140 |
| 16 | Zoltan Kormoczi | SRB | Delta | 1631 |
| 17 | Szende Kiss | ROM | Hungary | 1791 |
| 18 | Zeljko Ovuka | SRB | Ares | 1821 |
| 19 | Slobodan Obrenović | SRB | Gugi parapro | 1858 |
| 20 | Laslo Kerekes | HUN | Hungary | 1916 |
| 21 | Milenko Arsenijević | SRB | Gugi parapro | 1936 |
| 22 | Stefan Stojanović | SRB | Grunf | 1953 |
| 23 | Milica Marinković | SRB | Ares | 2042 |
| 24 | Darko Pantić | SRB | Ares | 2230 |
| 25 | Uglješa Jondžić | SRB | Grunf | 2361 |
| 26 | Mikloš Onodi | SRB | Delta | 2389 |
| 27 | Auner Amade | HUN | Hungary | 2394 |
| 28 | Djura Adrian | SRB | Ak Jat | 2429 |
| 29 | Branko Janković | SRB | AVIS Zlatibor | 2765 |
| 30 | Goran Milojković | SRB | Berkut2 | 3119 |
| 31 | Milorad Ivanović | SRB | Ak Jat | 3121 |
| 32 | Dragan Kljukovnica | SRB | Berkut2 | 3132 |
| 33 | Draško Bukovica | SRB | Ak Jat | 3224 |
| 34 | Vlatko Lukaè | SRB | Delta | 3501 |
| 35 | Janoš Kakusi | SRB | Delta | 3743 |
| 36 | Dragomir Milićević | SRB | Berkut2 | 3846 |
| 37 | Zoran Marinković | SRB | 3878 | |
| 38 | Hajrudin Mesić | SRB | Beli orlovi | 3889 |
| 39 | Virginia Gabriela Nea | ROM | Romania | 4142 |
| 40 | Racz Gabor | HUN | Hungary | 4729 |
| 41 | Ivan Vangelov | MKD | MKD | 4971 |
| 42 | Miloš Marjanović | SRB | Grunf | 5000 |
| 43 | Rade Djordjievski | SRB | Berkut1 | 5000 |
| 44 | Ivana Radjen | SRB | Ak Jat | 5000 |
| 45 | Dragana Vućićević | SRB | Ak Jat | 5000 |
| 46 | Petar Lonèar | SRB | Ak Jat | 5000 |
| 47 | Dragan Nikolić | SRB | Beli orlovi | 5000 |