Bemutatkozik a magyar siklóernyős célraszálló válogatott

A hazai siklóernyős célraszállás 3 éves. Az első versenyt 2007 októberében Ónódy Miklós kezdeményezésére rendezték hazánkban, 69 résztvevővel. Az első Magyar Bajnokságot 2008-ban, Hajdúszoboszlón rendezték, egy évvel később ugyanott már világcsúcsot hozó világkupa futam volt a második Magyar Bajnokság. 
 
A magyar válogatottat Ónódy Miklós a versenyek eredménye alapján válogatta ki és készítette fel. Az első nemzetközi szereplésünk a 2008-as horvátországi elő-világbajnokságon volt. Ezt követően az I. Európa-bajnokságon Szerbiában a csapat 7., Jenes Győző egyéniben 9. lett. 2009-ben a világbajnokságon Horvátországban a csapat 7. helye igazi siker a 17 erős csapat között. 
 
Ilyen előzményekkel készül a siklóernyős célraszálló keret a törökországi Inönüben rendezett II. Európa Bajnokságra, 2010 július 24 és 31 között. A csapat a lehetőségek alapján 3 férfi és 2 női versenyzővel indul. 
Célunk, hogy ezen a versenyen továbblépjen a magyar siklóernyős célraszálló sport. A legutóbbi világbajnokságon négy európai ország csapata került csak elénk. Jó felkészüléssel szeretnénk ezen a helyezésen javítani. Sajnos rontja az esélyeinket a sportág alul finanszírozottsága, hiszen ez technikai sport, amelyben a technikai feltételek és a nagy gyakorlat együttesen vezet sikerre. A versenyzők felszerelésüket, a felkészülést, a versenyek költségeit az Európa és Világbajnokságok nevezési díján felül maguk állják. Így a korábbi világversenyeken szereplő teljes csapat helyett ebben az évben három sikeres versenyzőnk, a 2008-as nemzeti bajnok Kiss István, a 2009-es VB második legeredményesebb magyar résztvevője Fekete Zoltán és a kétszeres célraszálló női bajnok Urbányi Anikó nem vállalják a nagy anyagi áldozattal járó részvételt. 
A törökörszági verseny ugyanis messze nagyobb költségekkel jár, mint az előző években a szerbiai, vagy a horvátországi részvétel. A törökországi Európa Bajnokság után a következő évben Csehország rendezi a világbajnokságot. A célraszálló versenyekre valódi felkészülést maga a versenyzés jelenti. Ezért fontos a versenyeken való folyamatos részvétel, és a versenykörülmények közötti gyakorlás. A török helyszín nehéznek ígérkezik, ismeretlensége miatt, és a nyár közepi időjárási körülmények miatt is. A nehéz feltételek azonban mások számára is nagy kihívást jelentenek, így reméljük, hogy jó felkészüléssel sikeresen szerepelhetünk. 
 

A magyar csapat

 
A csapatvezető ÓNÓDY MIKLÓS a siklóernyős célraszálló válogatott szövetségi kapitánya, a magyar siklóernyős célraszálló sportág megalapítója. Elismert nemzetközi sportszakember maga is versenyző, sportszervező és sportbíró. 2009 óta az erdélyi célraszállást is a szárnyai alá vette, segítségével rendelkeznek már hivatalos sportbírókkal, és teljes csapatlétszámmal részt vesznek a törökországi Európa Bajnokságon. 
 
KEREKES NÓRA 
27 éves, 2003 óta repül siklóernyővel, jelenleg a női világrangsor 5. helyezettje. 2008-ban kettő, 2009-ben három nemzeti rekordot repült. 2 éve tagja a válogatottnak. 
Versenyeredményei: 2007 Siklóernyős Célraszálló Nemzeti Bajnokság Hajdúszoboszló: női 2. helyezett 2008 Siklóernyős Célraszálló Nemzeti Bajnokság Hajdúszoboszló: női 3. helyezett Kalocsa Kupa: női 1. helyezett 2009 Siklóernyős Célraszálló Nemzeti Bajnokság Hajdúszoboszló: női 3. és csapat 2. helyezett Szerb Nyílt Nemzeti Bajnokság és Szerb Ligaverseny Versec (Vrsac): női 1. összesített 12. helyezett Horvát Nyílt Égbolt Bajnokság Eszék (Osijek): összesített 1. helyezett 2010 Tusnád Kupa, Tusnádfürdő (Románia, Erdély): női 1., összesített 8. helyezett 
 
TÓTH ZSUZSANNA 
37 éves, 1995 óta siklóernyőzik, oktató. 3 éve lett tagja a válogatottnak, kis kihagyással tért vissza a célraszállásba. 
Eredményei: 2006 Női Távrepülő Magyar Bajnokság, Eger: 1. helyezett 2007. Női Távrepülő Magyar Bajnokság, Alacsony Tátra (Szlovákia): 1. helyezett 2008 Siklóernyős Célraszálló Nemzeti Bajnokság Hajdúszoboszló: női 2. helyezett 2008 Női magyar rekord felállítása 2009 
Tusnád Kupa, Tusnádfürdő (Románia, Erdély): Női 2. helyezett 
 
FEKETE ZOLTÁN 
43 éves, 2002 óta repül siklóernyővel, tandempilóta, csőrlőkezelő. A 2009-ben megrendezett horvátországi világbajnokságon a legeredményesebb magyar versenyző. 
Eredményei: 
Siklóernyős Célraszálló Világbajnokság, Ivanec-Trakoscan (Horvátország): 23. helyezett Siklóernyős Célraszálló Nemzeti Bajnokság Hajdúszoboszló: 27. helyezett 
 
JENES GYŐZŐ 
25 éves, 2004 óta siklóernyőzik, oktató, tandempilóta, a siklóernyős célraszálló sportág év sportolója. Több magyar rekordot állított fel, övé az eddigi legjobb magyar egyéni helyezés a 2009-es horvátországi Európa Bajnokságon elért 9. hellyel. 3 éve tagja a válogatottnak. 
Eredményei: 2008 Siklóernyős Célraszálló Nemzeti Bajnokság Hajdúszoboszló: 3. helyezett Székelyudvarhelyi Siklóernyős Napok, Célraszálló Verseny (Románia, Erdély: 1. helyezett Európa Bajnokság, Nis (Szerbia): 9. helyezett Több új magyar rekord felállítása Kalocsa Kupa: csapatverseny 2. helyezett 2009 Siklóernyős Célraszálló Nemzeti Bajnokság Hajdúszoboszló: 1. helyezett, Magyar Bajnok Több új magyar rekord felállítása A Siklóernyős Célraszálló Sportág Év Sportolója. 
 
  KASZÁS SÁNDOR 
37 éves, 1995 óta silóernyőzik, oktató, a 2009-es nagy sikerű világkupa rendezője. Több magyar rekordot állított fel, a válogatott tagja 3 éve. 
Eredményei: 2007 Szeged Kupa: 2. helyezett, tandem 3. helyezett 2008 Kalocsa Kupa: 3. helyezett, tandem 2. helyezett, csapat 2. helyezett Európa Bajnokság, Nis: 17. helyezett Delta Kupa, Szabadka: 2. helyezett Az Év Siklóernyős Célraszálló Sportolója 
 
KEREKES LÁSZLÓ 
55 éves, 1995 óta siklóernyőzik, siklóernyős és sárkányrepülő oktató, siklórepülő szakértő, a Szabad Repülők Szövetségének elnöke. A válogatott tagja 3 éve. 
Versenyeredményei: 2007 Kalocsa kupa: 4. helyezett 2008 Siklóernyős Célraszálló Nemzeti Bajnokság Hajdúszoboszló: 5. helyezett Kalocsa Kupa: 5. helyezett 2009 Horvát Nyílt Égbolt Bajnokság Eszék (Osijek): 2. helyezett Szarajevo Nyílt Bajnokság: 15. helyezett Tusnád Kupa, Tusnádfürdő (Románia, Erdély): 6. helyezett Szerb Nyílt Nemzeti Bajnokság és Szerb Ligaverseny Versec (Vrsac): 20. helyezett 2010 Tusnád Kupa, Tusnádfürdő (Románia, Erdély): 6. helyezett Csíksomlyó Nyílt Bajnokság (Románia, Erdély): 10. helyezett  
 
 

Céljaink 

A törökországi Európa Bajnokságra anyagi okok miatt sajnos a teljes 5 férfi és 2 női versenyzőből álló csapat helyett csak 3+2 tagú csapattal tudunk kimenni. Ez csökkenti a jó helyezés esélyeit, de amennyiben ehhez támogatást kapunk, szeretnénk részt venni a július 22-23-án megrendezésre kerülő Török Nyílt Nemzeti Bajnokságon is. Ez nagyban növelné a csapat esélyeit. Mindenesetre ebben a felállásban is a csapatrangsorban legalább a hetedik helyezés a cél. A férfiaknál azonban esélyünk van rá, hogy versenyzőink az első tízben legyenek, női versenyzőink pedig dobogóesélyesek. Teljes (5+2 fő) magyar csapattal a csapat esélyes lenne benne lenni az első ötben is. 
Természetesen ennek a célnak az eléréséhez nem elegendő néhány nappal korábban érkezni az EB-re, hanem edzéseket, edzőtáborokat kell szervezni, és felkészítő versenyeken is részt kell venni. Mi lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk. Szeretnénk minél többet gyakorolni és készülni. Természetesen ez is nagyban függ attól, milyen anyagai támogatásra számíthatunk. 
 
Az Európa Bajnokságig 5 hivatalos verseny lesz megtartva:
 
2010. június 3-6. Batu, Indonézia
2010. június 5-6. Shrewsbury, Anglia
2010. június 11-14. Samara, Oroszország
2010. június 26-27. Surcin, Szerbia
2010. július 13-15. Asodah, Szaúd Arábia
 
Csapatunknak a szerbiai verseny van betervezve, ez az egyetlen verseny, amit anyagilag vállalni tudunk ezek közül. Próbáljuk minden szabadidőnket a gyakorlásnak, felkészülésnek szentelni. Sajnos az időjárás rengeteget számít, idén már fújtak le olyan versenyt a rossz időjárás miatt, amire készültünk.
 
A verseny mellett szervezünk edzőtáborokat, amin az egész csapat együtt készül. Erre lehetőségünk van Hajdúszoboszlón, Gödöllőn és Szolnokon. Ezek sík területek, ahol a startoláshoz, a levegőbe kerüléshez csőrlőautóra van szükségünk, ami plusz költség. Viszont megvan az az előnye, hogy kevésbé vagyunk kitéve az időjárás szeszélyeinek, ugyanis a szélirány csőrlés esetén nem számít, míg egy hegyen általában csak egyféle szélirányban tudunk elstartolni, ami nehezen kiszámítható előre.
 
Emellett szeretnénk tovább erősíteni a célraszálló versenyek szervezését Magyarországon. Sajnos ez is nagyon nagy terhet ró a szervezőkre szponzorok híján, idén egy versenyt se jelentettek be előre hazánkban. Mindenképpen szeretnénk legalább egy Nemzeti Bajnokságot tartani, az érdeklődés mindenképpen megvan rá a pilóták között.
 
Az Európa Bajnokság után a hivatalos versenyek a következőek:
 
2010. augusztus 6-8. Ravna Gora (Horvátország)
2010. augusztus 13-15. Kuncice pod Ondrejnikem (Csehország) Elő-Világbajnokság
2010. augusztus 20-22. Sarajevo -Bjelasnica (Bosznia Hercegovina)
2010. szeptember 3-5. Lazarea (Románia)
2010. szeptember 18-19. Kraljevo (Szerbia)
2010. szeptember 24-26. Tusnádfürdő (Románia, Erdély)
2010. október 9-10. Vrsac (Versec, Szerbia)
 
Ezek nagy része elérhető távolságban van, igyekszünk minél többön részt venni.
 
2011-ben Csehország rendezi a következő Világbajnokságot, amin mindenképpen szeretnénk megjelenni teljes csapatlétszámban, és minél több és jobb eredményű versennyel a hátunk mögött.
 
 

Reklámlehetőségek 

A célraszálló versenyek egy helyszínen zajlanak le, hasonlóan például a síugró versenyekhez. Így aztán közönségbarát, könnyen figyelemmel kísérhető, a verseny menete könnyen érthető, látványos. A versenyek helyszínén lehetőség van reklámtáblák elhelyezésére, amik nagy figyelmet kapnak úgy a közönségtől, mint a többi versenyzőtől, edzőktől, hozzátartozóktól, vagy akár az újságíróktól, riporterektől. 
Maga a pilóta is remek reklámfelület, hiszen lehetőség van logók, jelszavak, jelmondatok elhelyezésére a ruházaton (pulóver, póló, nadrág, sapka, bakancs, kesztyű), illetve magán a a bukósisakon és a beülőn is, amiben a pilóta repül, ez a felület ugyanis végig abszolút szem előtt van. 
 
A csapatot szállító autók is használhatók reklámfelületként. 
Külföldön a sportág egyre népszerűbb, így aztán egyre nagyobb nyilvánosságot is kap. A 2008-ban megrendezett szerbiai Európa Bajnokságot a szerb tévé élő adásban végig közvetítette. A tavalyi verseci ligaversenyükön szintén jelen volt a televízió. A romániai versenyekről rendszeresen készül összefoglaló, amik rengeteg honlapon láthatóakolvashatóak. Törökországban a siklóernyőzés nagyon népszerű sport, a világbajnokságon jelen lesz több médium is. 
Kiaknázatlan terület maga a verseny-vagy csapatfinanszírozás is Magyarországon. Minden versenyen lehetőség van általában csapatban is versenyezni, amit vagy a klubok nevén, vagy a fő szponzor nevén szoktak a csapatok. Egy verseny támogatásával még nagyobb reklámra van lehetőség. Az idei évben még nincs szponzor a Magyar Nemzeti Bajnokságra, ami egy ügyes szervezéssel nagy érdeklődést és nyilvánosságot tudna kapni, illetve lehetőség van ligaversenyek szervezésére is, ahol akár a verseny maga is megkaphatja a támogató nevét, ezáltal népszerűsítve azt. 
Mi magunk is próbáljuk népszerűsíteni a sportágat hazánkban, megpróbáljuk minél több helyen bemutatni a siklóernyős célraszállást, próbálunk televíziókhoz, újságokhoz eljutni, hogy az eddig méltatlanul kevés nyilvánosságot és kevés támogatást kapott sportág erőre kapjon itthon is. 
Hamarosan elérhető a www.celraszallas.hu címen a csapat honlapja is, itt lehetőség lesz reklám bannerek, linkek elhelyezésére.  
 

Mi is az a célraszállás? 

Maga a siklóernyő az ejtőernyőből fejlődött ki, így a célraszállást is az ejtőernyős célraszálló versenyekből vettük át. Már a siklóernyő megszületése után (1990-es évek) nem sokkal rendeztek célraszálló találkozókat és versenyeket Angliában és Szlovéniában, majd 2000 környékén már az FAI (Nemzetközi Repülő Szövetség -Fédération Aéronautique International) által elismert sportág lett. Először Európa Kupát szerveztek, majd Világkupát, Világbajnokságot, és csak ezek után Európa Bajnokságot. 
Az Európa Kupa sorozat 2003-ban kezdődött, amely 2007-ben fejlődött Világkupa sorozattá. Mint sok mindent, ezt a sportágat is továbbfejlesztették a távol keletiek, és az ott rendezett Világkupa fordulók mindig kimagaslóan a legnagyobb pénzdíjjal és körültekintéssel szerveznek meg. Az első Európán kívüli Világkupa fordulót Japánban szervezték meg a Szent hegyük, a Fuji lábánál. 
A hivatalos célraszálló versenyek szabályait a Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) hozza. A különböző versenyeket is ők kategorizálják be, a következők szerint: Ligaversenyek: csapatverseny, általában a klub vagy szponzor nevén nevezve FAI 2-es verseny: nemzetközi, pénzdíj nélküli verseny, eredménye beleszámít a nemzetközi rangsorba Világkupa futam: FAI 2. rangú, nemzetközi, pénzdíjas verseny, eredménye hangsúlyosan beleszámít a nemzetközi rangsorba a versenyszínvonal miatt Európa Bajnokság: egyéni és csapatverseny egyben Világbajnokság: egyéni és csapatverseny egyben Világjátékok: FAI 1-es rangú, nemzetközi verseny, a célraszállás olimpiájának is lehet tekinteni, de minden országból csak egy versenyző delegálhat 
A célraszállás lényege, hogy a versenyző beletaláljon az előre kijelölt tíz méter átmérőjű körbe. A kör közepe a cél. Ahány centiméterre száll le a versenyző a középpontól (nulla centiméter), annyi hibapontot kap, ha a tíz méteres körön kívül száll le, akkor pedig 1000 pontot. Ha a körön belül elesik a versenyző, akkor szintén 1000 pontot kap. Tehát a cél minél jobban megközelíteni a kör középpontját, és ezáltal minél kevesebb pontszámot összegyűjteni. 
Az FAI szabályai szerint, ha egy versenyen sikerül öt futamot repülniük a pilótáknak, akkor a legrosszabb eredményüket eldobhatják. 
 
A bírók az első lábleérintést veszik alapul az eredmény mérésénél. A kör közepén általában egy elektromos mérőlapot használnak a nagyobb pontosság érdekében (a siklóernyős szlengben ez az úgynevezett palacsinta). 
 
A start történhet hegyről, vagy sík terepen csőrlővel. A startnál a versenyzőket rajtszám szerint a startbíró indítja, biztonságos távolságra egymástól. Ha két versenyző ennek ellenére túl közel kerül egymáshoz, vagy az időjárási körülmények miatt nem éri el a célkört, akkor lehetőség van újrastartolást (ún. rejumpot) kérni. 
A sportág egyre népszerűbb a siklóernyősök körében, a legutóbbi Világbajnokságon már 17 ország (Szlovénia, Kína Bulgária, Egyesült Királyság, Szerbia, Japán, Magyarország, Csehország, Macedónia, Törökország, Hollandia, Horvátország, Litvánia, Monetenegro, Svájc, Taipei, Oroszország) majdnem 100 versenyzője vett részt.  
 

Felszerelés 

A siklóernyőzéshez öt fontos dolog kell: az ernyő, a mentőernyő, a beülő, a bukósisak és a pilóta. 
A siklóernyő a kupolából és a zsinórzatból áll. A zsinórok a hevederben futnak össze, ezen keresztül van hozzácsatolva az ernyő a beülőhöz, amiben a pilóta ül repülés közben. A mentőernyő és a bukósisak kötelező felszerelés egy sima repülésnél is és versenyen is. Ezeken kívül szüksége van még a pilótának erős anyagú (esetleg vízálló) ruházatra, túrabakancsra és kesztyűre. Ma már természetesen a siklóernyőzésben is elengedhetetlenek a különböző technikai műszerek, így általában használunk magasságmérőt (ún. variométert) és gps-t. 
 
További információkért figyelmébe ajánljuk az alábbi oldalakat: 
A hazai siklóernyősök és sárkányrepülősök hírportálja: 
Az Aeroclub Hajdúszoboszló siklóernyős csapatának a honlapja: 
A Nemzetközi Repülő Szövetség (FAI) honlapja: 
A csapat hivatalos honlapja: