Rekordeső Törökországban

Már két hete, hogy visszaérkeztünk a törökországi Inönüből, ahol életem harmadik világversenyén képviselhettem versenyzőként hazánkat. A két évvel korábbi Európa-bajnokság Szerbiában Jenes Győző 9. és csapatunk 7. helyezése révén siker volt, de mégiscsak a magyar siklóernyős célraszálló sportág bemutatkozása. Idén több tapasztalattal és nagyobb rutinnal készültem, de az, hogy Törökországba eljuthassunk, csak álom volt, hiszen még a felkészülésre sem voltak meg az anyagiak, nemhogy az Ázsiában rendezendő EB-re utazásnak.

 

 

Az álmok azonban megvalósulásra születtek. Jelentkezett egy támogatónk, aki vállalta az utazás költségeit, s így terméke nevének feliratával az „SLM box” matricával a kocsink orrán kijuttatott minket a távoli kelet célra szálló versenyének otthonába.

 

Két hosszú, forró és szeles hét következett, a hazaiak nyílt bajnokságán, az EB előtt ismerkedtünk a tereppel és a szervezéssel. Az előverseny és az edzőnapok a számunkra eddigi leghosszabb versennyel együtt maratoni siklóernyős koncentrációt követeltek tőlünk. Hajnali ébredések és korai lesiklások minden nap, mert délre beerősödött a szél és lehetetlenné tette a versenyzést. Máskor már haza indultunk egy-egy ilyen kirándulásról, itt még csak akkor kezdődött az Európa Bajnokság.

 

 

Megszerettem a törököket. Nem volt jó a szervezés, ügyetlenek voltak a rendezők, nem használták ki jól az időt és jól láthatóan nem értettek a siklóernyőhöz. Zavaró volt, hogy a legjobb versenyzésre alkalmas napot már napokkal előtte pihenőnek kiáltották ki, és olyan holt időket szenvedtünk a hegyen várakoztatva, amikor verseny helyett távrepülni, vagy termikelgetni lehetett volna, hogy sokan ordítani tudtak volna kínjukban. Mégis aranyosak, kedvesek voltak, nyitottak és szeretetre méltók. Még az ordító dervis, a müezzin is aki pedig csak egy virtuális alak volt, hiszen hangszóróból üvöltött a leglehetetlenebb időpontokban. Az egyik török rendező elvitte a Nóri által hozott török-magyar szótárat, és naponta új és új magyar köszöntéssel fogadott széles mosollyal. A tavalyi világbajnokságon megismert török versenyzők úgy fogadtak, mint a testvéreiket. A starthelyen – ha már nem repülünk – a szélben körtáncot járnak és énekelnek a kedvünkért.

 

A tábor a rendszerváltás előtt 20 évvel korábbi Magyarország. A „Kétszer kettő néha öt” világa, a Török Repülőszövetség repülőtere, ahol folyamatosan repülnek a vitorlázó gépek, ugrálnak az ejtőernyősök és ezt hetek, de lehet, hogy hónapok óta csinálják. Sárkányosok startolnak mellőlünk, amikor nekünk erős a szél. A környék a repülésről szól, és a barátkozásról.     

 

Már alig emlékszem, milyen volt a megnyitó, nem tudom a korai kelések miatt mennyit aludtam nap, mint nap. A lábamon még ma is érzem, ahol össze csipkedtek a legyek, bár akkor ezt fel sem fogtam. Izgultam a felszállításkor, koncentráltam a startok előtt, a leszállások alatt, majd kiugrott a szívem a helyéről. Izgultam mindenért, magamért, a többiekért, a csapatért. És most már csak ezekre az izgalmakra emlékezem.

 

A sorsolás révén Győzi az első emberünk, de szerencsétlenségére a szomszédjával egy időben ér be, mindjárt újrastart az eredmény. Erre már csak este kerül sor, mert a szél beerősödött. Egész nap várjuk az enyhülést, bár tudjuk ez két hónapja így megy itt, így most sem fog gyengülni. Mégis felvisznek minket ötkor, és az erős szélben kapacitálják Győzőt a startra. Legjobbunkban megszólal a sportember és enged a rendezői unszolásnak. A leszállóban az erős szél keltette rotor a földhöz vágja, rutin kell még a 6 méteres célközelítéshez is. Utána senkit sem enged el a rendező, az igazságtalanság nyilvánvaló, panaszt teszünk, de elutasítják.

 

Hát ezzel a fiaskóval indultunk neki az idei EB-nek, ahol pedig a csapat hetedik helyében reménykedtünk, és az egyéni 10-be, nőiben a dobogó közelébe jutásban.

 

Másnap indul igazán az EB, de mi máris hátrányban vagyunk. Győző után Kaszi a következő magyar, mindannyian drukkolunk, és ordítunk a starton, amikor meghalljuk Onodi Miki rádióüzenetét: 9 cm! Jön Fekete Zoli, és újabb üvöltés: 7 cm! Nóri kicsit elszámítja a besiklást, majdnem 5 métert nyom, kellene a csapatnak valami jobb. A legjobb 4-et számítják, és mi a hét fős csapatok között eleve hátrányban csak hatan vagyunk, s a két gyenge eredmény már megvan. Én jövök és utánam Zsuzsi. Közepes a kezdésünk, 2-3 méteres, de legalább nem 1000 pont, mint a tavalyi világbajnoknőnek, a bolgár Elena Kostovának.

 

És indul a második sorozat. Azután keveredések, félbeszakított napok és esti szélgyengülés-várások. A lesiklásaimban Onodi Miki tanácsát követem, koncentrálni kell, hogy a csapatnak minél jobb eredményt szolgáltassunk. Eleinte úgy tűnik, megy ez, Biri Norbi 5 körös rekordjától 9 cm-re vagyok, és tudom, innen minden eredményem jobb lesz, mint az érvényes magyar rekord. Azonban Győző, aki előttem startolgat, magára talál, és már nem hibázik. 2 centi, 7-9-9 magasan átírja előttem a rekordlistát, én pedig lihegek utána. Sajnos Kaszás Sanyi és Fekete Zoli kétszer is ront, Zsuzsi megsérül és a lányok a 9-10. helyre csúsznak vissza. De a 7. sorozattól még így is megkezdődik a rekord-gyártás. Nóri talán nem is tudja, de szorgalmasan javítgatja Urbányi Ancsa két éve EB-n elért rekordjait, Nórit pedig Zsuzsi elszántan követi, és szegény Nórinak minden rekordját rendre felülírja. Mi a fiúk csak ballagunk Győző nyomában és szurkolunk, mert szépen jön felfelé. Esélyünk sincs a meglévő rekordok javítására, mert azt előttünk Győző megteszi, őt pedig nem tudjuk befogni. Már a 10. helyre pályázik, amikor becsúszik egy 2 méteres hiba. Mérgelődik, pedig ez a legnagyobbakkal is előfordul itt.  

 

Például Matijaz Feraric a szlovén bajnok 0-0-2-8-0-3 azaz hatból 13 cm-es sorozatával világrekordot állított fel, ezzel félidőben magasan vezetve a versenyben. A hetedik futamban 203 centivel sikerült elszállnia. A szabályok azonban lehetővé teszik a legrosszabb eredmény eldobását, hogy a szerencsefaktort csökkentsék. Matijaz a 203 cm után mérgében megint két nulla cm-t nyomott. Ezután 253 centit. A világcsúcstartó épp a 10. lett.

 

 

Az utolsó sorozatban felborítják az eredeti startsorrendet. Elsőként indul az utolsó helyen álló, és utána az előtte lévők szépen sorjában. A 12 körös alap magyar rekordot így mindenki egymás után szépen megdönti. Először Nóri, majd Fekete Zoli, azután Kaszás Sanyi, majd Tóth Zsuzsi. Végre én is dönthetek egy rekordot, ami fél óráig él, mert utánam jön Győző.

 

Zsuzsi az utolsó kör előtt szépen visszakapaszkodik az 5. hely környékére, és elégedetten látja, hogy most máson van a rontás, ő pedig szépen hozza a formáját, és bejön a női 4. helyre!