Pista bácsi
Sokan nem tudják talán, de nekem nem volt apám.
Persze a szó biológiai értelmében igen, de valójában sosem ismertem és sosem
volt közöttünk kapcsolat, olyan, amiben a fiú felnéz Valakire, akiben példát
lát, akiben feltételek nélkül bízhat, mert tudja, érdek és hátsó szándék nélkül
ez az az ember, akiből kiindulhat, aki a bázis, létezése alapja.
Egykor azt hittem nevelőapám az, aki ezt a szerepet betölti, de igazából Ő
sem hozzám kötődött, nem alakult ki közöttünk az a kapocs, ami az igazi apa-fiú
kötelék.
Eltelt az életem ifjú korszaka, és tudomásul kellett vennem, hogy a
körülöttem élő Öregek egyike sem lesz az, akit apámnak tisztelhetnék.
Felnőtt fejjel nemigen választ már magának apát egy férfi.
Most azonban elment Valaki, akit valóban apámként tisztelhettem volna, ha ez
a sodró forgatag, amit Életnek hív a Nagyérdemű, hagy nekünk időt arra, hogy
egymásra kicsit jobban odafigyeljünk.
Pista bácsi sosem kezelt gyerekként. Korát úgy éltem meg, hogy amikor
megtudtam erről az igazat, csak hüledeztem, azután megnyugodtam, előttem állt a
kézzelfogható jövő, a példa, hogy a siklórepülés életem végéig elkísérhet, nem
kell valamiféle fals szeméremmel „időben” abbahagynom. Az „Öreg” velünk együtt
volt fiatal, de egyben tanárunk is, amikor a végtelenül bonyolultnak tűnő
dolgokat végtelenül egyszerűen megközelítve lefordította a maga nyelvezetén a
miénkre.
Pista bácsi bölcsessége nem volt míves, vagy nagyképűen fellengzős. Nem
zavart minket tanácsaiban az „Én már sok mindent megértem, elhihetitek nekem…”
hitel képzetét keltő rutinszöveg. Azzal a világos, mondhatni józan paraszti
logikával érvelt, ahogyan az ember az ernyőt egyetlen mozdulattal a feje fölé
húzza. Kicsit, amúgy Pista bácsisan topogott alatta pár lépést, mint aki még
megrágja mondandója lényegét, azután szépen folyékonyan, de mégis azzal a Rá
jellemző tagolt mondatlejtéssel mondta el véleményét, amivel sem vitatkozni nem
volt értelme, sem ellent mondani.
A modellező nem volt sokkal idősebb nála, amikor a Mária hegyi lejtőn a
siklóernyős elől félrerántva a több mint 2 méteres fesztávú modellt a fák közé
kormányozta és az ott látványosan összetört.
„Minek kellet Neked pont most itt repülnöd, most összetört miattad ez a drága
modell…” fakadt ki a szegény, kárt szenvedett modellgép-tulajdonos.
„Bocsáss meg, de Te vagy a hibás, mert ez a terület a siklóernyősé, Neked a
reptér másik vége van kijelölve.” jegyezte meg akkurátusan és szigorú hangnemben
Pista bácsi.
„Már ne haragudj, hogy reptethetnék ott, hiszen a szél erre a lejtőre fúj!”
replikázott a kárvallott.
„De haragszom, mert Te azt a közeget sértetted meg, ami az én lételemem…”
Drága Tolnay Pista bácsi!
El nem mondhatom, milyen tisztelet számomra, aki a fiad lehettem volna, hogy
utolsó akaratod egyikeként Tőlem várod a segítséget, hogy lételemed közegének
nyugvóhelyét megtaláld.
Tolnay István pilótatársunktól, aki a BSE és az ASE törzstagja volt,
2007.november 7-én 9 óra 45 perckor búcsúzunk az Óbudai temetőben. Hamvait
végakarata szerint még aznap délután 3 órakor szórjuk szét a Hármashatár-hegyi
siklórepülő starthely felett. Nyugodjék békében.