Ne légy szeles!

Emlékverseny a barátság jegyében 2011. november 6. Zimonic

Mikivel már sokadszor mérjük a szélerőt, az a gondolatom támad, hogy Ácó nem szeretné, ha az emlékére rendezett verseny gyorsan befejeződne. Miki hetek óta tervezi az emlékrepülést, az időjárás pedig mindig elhalasztotta. Ha ebben Ácó keze van, az biztos, azt akarja, ne felejtsük el hamar, de kár ezen munkálkodnia.

Ácó, Stojkov Aleksandar igazából szerb pilóta, a nyár végén egy gonosz csukódásból befűződött ernyővel pörgött le, és későn dobta ki mentőernyőjét. Sok közös rendezvényen találkoztunk, meg sem tudom számolni mennyin, mert közvetlen stílusa azt az érzetet keltette, hogy akkor is ott van, amikor valójában nem. Például az első találkozásunkkor úgy köszönt, szólt hozzám, hogy órákig azon gondolkodtam, hol is találkoztunk először. Az utoljára kapott méz ott csücsül a konyhámban, emlékeztet rá, hogy már nem lesz utánpótlás. Ácó elment, és bár gyakran fogom azt hinni évek múlva, hogy a múlt héten együtt repültünk, nagyon vigyáznom kell, hogy a kanizsaiakra ne kérdezzek rá: Ácó nem jött? Mert nem akarom elhinni, hogy már nem fog jönni.

Ücsörgünk a tomboló szélben, rágcsáljuk a bureket, iszunk egy időhúzó kávét, szundítunk a kocsiban, a hideg elől elbújva, és várva a szél gyengülését emlékezünk és elmélkedünk. A szél nem gyengül, csak néha úgy tesz. Mint amikor a kutya ugat, ha nem nézünk rá, elhallgat kicsit, és amikor odafigyelünk, hogy elballagott-e, akkor rákezdi megint.

Nem gyengébb már ez a szél? Elő a szélmérőkkel, kimegyünk a csörlőkocsi elé, és akkor bedudál, hogy lássuk, itt van még, velünk.

Kár húznod az időt! Miki azért akarja megrendezni az idei versenyt, mert a kupára már rá van vésve a 2011-es szám. Ácó Kupa lesz jövőre is.

De olyan mézem, mint ami most a konyhámban figyel, soha… 

Guriga

Ónódi Miki kommentárja:

Felhívnám a figyelmed, hogy ebben a rendezvényben sokkal több volt!
Az igen ritka égi jelenség sem véletlenül jelent meg és két nap, vagy éppen két hodl formájában néztek le ránk a bolygók és dícsérték kitartásunkat, amely végén egy igazságosnak nem nevezhető sorozat mégis megszületett.
Előtte a célkörmarkírozás mégiscsak háromkörösre sikerült, a sok házi sütemény mellett a célkör helyett kiosztott palacsinta is jó hangulatot teremtett...

Ezeket még mind belefogalmazhatnád, hogy ez az esszé több legyen néhány gondolatnál és a Madártollban is megállná a helyét a "természeti csoda" fotójával megspékelve...

Pityke "ketten mérjük egyeztetünk" fotója is találó a szöveghez illő...

Üdv

Miki