Mexikó VB 3.rész

2015-03-03
Na most panaszkodni fogok, pedig semmi jogom nincs rá attól eltekintve, hogy fáj a nyakam. Ma beértem, kaptam fél órát az elsőtől, de ez itt nem azt jelenti, hogy a tankosfejű német (dörnhuber) 2:18/2:48 arányban jobb nálam, hanem azt, hogy egy helyen csúnyán kiszoptam. Nagyon kell itt figyelni, simán van olyan, hogy tekernek, bemész alájuk 50m-el, és nem találod. Általában szaggat, ezért nincs meg, de simán van olyan is, hogy azért mert éppen ott nincsen az emelés. De mész még 1 kört ugyanott, és ottvan. Elképesztő. Mindegy, ha marad ez a taknyoncsúszós alacsony izé, akkor itt minden nap be kell érni, és ha néha beakad egy-egy ilyen félóra, kibírjuk. Amúgy meg itt annyira fosnak ránk, hogy az döbbenet. A nyitási rend nincs kitalálva, nekem benn kellett nyitni az erdőben, és egy rohadtmeredeken felcipelni. Pedig a legjobb helyeken 2x annyi gép férne el. A breefingen mikor ezt kifogásoltam, azt közölte velem a startmarshall (amerikai, katona, amúgy egy pöcs), hogy szóljak a csapatomnak, és segítsenek. Thank you! Orderd launch van, tehát a helyeden kell nyitni, és szólítgatják egymás után az embereket. Én azért átvittem egy jobb helyre a gépemet, és ez volt a szerencsém. mindennel elkészültem, venném az aláöltözetet, meg a kabátomat, mikor látom, hogy nincs. Ajjaj, 4000-en fázás lesz. Rohanok az osztrákokhoz, fijjuk, nincs valami felesleges felső? Volt a sofőrjüknél egy pehelykabát (mexikóba, márciusban???), az elég lett volna, de flatterol, úgyhogy kérdezem az egyik szervezőcsajszit, hogy nincs valami ráfeszülös? mondja, hogy menjek le vele a kocsihoz, vannak benne elhagyott cuccok. Hát nem ott volt mindenem? Rohanok vissza, az amerikai katona barátom már ordítja a nevem, beleugrok a pondrómba, és start. Annyira imádom ezt a repülésbe, hogyleugrassz a hegyről, és otthagyod az egész szart a zajjal, katonákkal, stresszel. Mert amúgy meg 50 katona/rendőr van a starthelyen golyószóróval, gépkarabéllyal, meg mittomén milyen pusztító fegyverekkel, és rohadtul vigyáznak ránk. Néha megjelennek 5-10fös csoportokban quadosok/motocrossosok, na azokat is nagyon szeretem.

Amúgy meg kitalálták itt, hogy repüljünk ezzel a livetracking fossal, mert az milyen jó nekünk. Megszavaztuk, hogy fél óra késéssel teszik nyilvánossá az adatokat(nyilván, hogy a kis rohadék olasz csapvez –flávió barátunk- ne hesszelje már egyész nap, hogy ki hol van, és adja rádión az adatokat). Ma reggel meg közölték, hogy sajnos az nem megy, online kell mennie a dolognak. Milyen jó lesz az a verseny vége felé, mikor már mindenki utálja a másikat, és bármiért egymásba lehet kötni. Visszatérve magára a feladatra, elég nehéz volt, az elején teljesen kék, totál fos, bugyogós izé, eléggé idegőrlő volt kivárni a kaput. Alacsonyról mentünk, verettük a sziklaperemen a turbulenciában. Laurent szegény nyomott is egy bukfencet. Mentőernyő, csak a könyöke ment ki. Aztán a nagyhegyek felé voltak már kumók, adta is szépem, seppivel olyat siklottunk, hogy hopp ott is voltunk az elejében. Na de innen jött az, hogy aki picit lejjebb volt a vulkán oldalában, az könyörtelenül kiszopta. És jött a fél órás vergődés. Leszálló sehol, ami rét volt kicsi, tele kerítéssel, és min 3000m-en. Na leszállni nem fogunk, de azért volt 2x is, hogy hujujuj. félméter, mínuszfél, fostorgás. Aztán 7km-el a fp előtt, pukk a 3m, meg a 4méter, és már arra kellett figyelni, nehogy a 4300-as légtérhatárt elérjük. És a vége egy bazihosszú siklás. Addigra minden kék, 5körül szálltunk le, 7-kor meg leengedik a sötétítőfüggönyt.