Befejező előadás az idei Siklóernyős Szabadegyetem

Vértes Balázs: Verseny és rekord repülésről szóló előadása a Siklóernyős Szabadegyetem zárásaként 2014. május 5-én hétfőn 18 órától lesz a szokásos Dagály utcai oktatóteremben. Ezzel a Siklóernyős Szabadegyetem előadásai befejeződtek. Most már irány a hegy, a reptér vagy a harmadik dimenzió, alkalmazni az itt hallottakat. Sok sikert hozzá minden hallgatónknak!

Magyar Nemzeti Siklóernyős Bajnokság 2014 Krushevo, Macedónia

Az idei Magyar Nemzeti Siklóernyős Bajnokság, Krushevoban kerül megrendezésre (július 11-17.) az ukrán Near Birds klub által szervezett Ukrainian Open versenyhez társulva. Így ez a verseny Ukrán-Magyar Nyílt Siklóernyős Bajnokságként szerepel az FAI naptárban. Nyílt bajnokság, a rendezők szeretettel várnak pilótákat minden országból és mivel a PWC sorozat egyik színhelye lesz közvetlenül a versenyt követő héten, várhatóan számos világklasszis pilótával lesz alkalmunk együtt repülni.

http://sikloernyo.net

Sportrepulők orvosi minősítése

Még 2012. nyarán megjelentettétek a sportrepulők orvosi minősítése tárgyában a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak írt levelemet és az erre kapott választ (Madártoll 2012. máj. 20. és júl. 6.). Az NFM kedvezően fogadta a felvetést, de ennek ellenére az ügy nagyon elakadt az Emberi Erőforrások Minisztériumában, ahol - mint szintén érdekelt tárcánál - az NFM javaslatára elküldött probléma felvetésére a mai napig nem válaszoltak.

Ez utóbbi történt Guriga esetében is, aki ugyanezen témakörben szintén válasz nélkül maradt és ennek hangot is adott a HFFA honlapján 2014. febr. 9-én. Hogy nem egyedüli eset amit leírt, arra vonatkozóan rövid hozzászólásban leírtam az ugyanezen témában teljesen hasonló minisztériumi eljárás történetét és el is küldtem a HFFA szerkesztőjének.

Rácz Balázs a 9. helyen végzett a kolumbiai elő-világbajnokságon!

Az Amatőr SE három pilótája derekasan helytállt a Roldanilloban rendezett siklóernyős versenyen. Az év sportolója, Rácz Balázs a 9., Vértes Balázs Európa csúcs tartónk a 29. és Budai Péter az 52. helyet szerezte meg a 142 résztvevővel megrendezett VB főpróbán. Csapatban ezzel a 7. helyen végeztek a 30 nemzet közül!  Előttük csak Kolumbia, USA, Nagy Britannia, Oroszország, Finnország és Szlovákia végzett.
Ezzel bizonyították, hogy a magyar siklóernyős távrepülésben komoly sikertartalékok vannak, kis szerencsével a dobogó sem elérhetetlen!
Gratulálunk versenyzőinknek, és további hasonló szép sikereket kívánunk az év valamennyi versenyére!

Eredmények:

http://airtribune.com/pre-world-2014/results/task_5/competition/overall

 

Pamír jókívánságai

Újraválasztott elnök és elnökségi tagok a Szabad Repülők Szövetségében

Köszönöm a bizalmat! Öt évvel ezelőtt vállaltam el a Szabad Repülők Szövetsége vezetését, mert az akkori közgyűlésen Dr.Petrányi Győző szervezetünk valaha volt legjobb elnöke lemondott, és lemondásakor az elnöki posztra jelölt. Akkor tele volt a helyiség, mert néhányan arra szervezkedtek, hogy átvegyék az irányítást ebben a szervezetben. Jelöltjükkel szemben akkor a nagy többség rám szavazott. ...

Nagy László posztumusz díjazott

Az oktatásért és a biztonságért alapított Emlékérem Kuratóriuma (a kuratórium a korábbi díjazottak Baráth Zoltán és Majoross István, valamint az alapító HFFA részéről Kerekes László és Pálfi Béla Gábor) ebben az évben Nagy László sárkányrepülő oktatónak ítélte oda a díjat.
Nagy Laci legendás sárkányrepülő, egész életét a fiatalok nevelése, tanítása töltötte ki, emellett kiváló pilóta, sárkány építő és versenyző is volt. Ameddig anyagi lehetőségei engedték, sőt talán kicsit azon is túl, kiszolgálta a hazai sárkányrepülés oktatását.
Laci ez év őszén egy zenekari próba közben váratlanul elhunyt, így Ő a Menyhárt Éva Emlékérem első posztumusz díjazottja.

Elment Nagy Laci...

Búcsúztatása 2013. november 14-én csütörtökön 14 órakor lesz a Pomázi Katolikus Temetőben.

Névjegy (Madártoll 2003. júniusi számból www.madartoll.hu/archiv)

Név: Nagy László „NagyLaci”
Asztrológiai jegy: nyilas
Státus: sárkányrepülő szakoktató, szakmai vezető
Sárkányrepülő: Hegyi Endre féle H-5-ös
Klub: Cumulus SE, ASE, Nokia SE

Fedémes kupa 2013

Képek tovább »

Eredmények:

No Családnév, Keresztnév 1.kör 2.kör 3.kör 4.kör Result All Female
1 Jenes Győző 472 5 149 4 630 1
2 Szabó Péter Tandem 15 34 1000 3 1052 Tandem 1
3 Ónódy Miklós 120 376 257 331 1084 2
4 Szabó Péter 83 1000 73 0 1156 3
5 Zvada László 382 920 44 395 1741 4
6 Hartmann Dániel 824 1000 148 9 1981 5
7 Urbányi Anikó Tandem 1000 281 510 226 2017 Tandem 2
8 Büte János 300 210 585 964 2059 6
9 Matuska L. Tamás 1000 1000 439 110 2549 7
10 Hornyák Miklós 1000 275 292 1000 2567 8
11 Vincze Orsi 1000 584 113 1000 2697 9 Female 1
12 Juhász Gyula 1000 208 1000 513 2721 10
13 Bolyán Anikó 1000 1000 1000 0 3000 11 Female 2
14 Urbányi Anikó 1000 1000 1000 3 3003 12 Female 3
15 Nagy Erzsébet 893 1000 1000 203 3096 13 Female 4
16 Tamaskó Péter 1000 1000 420 1000 3420 14
17 Sebők László 1000 1000 1000 488 3488 15
18 Barkóczy Péter 1000 517 1000 1000 3517 16
19 Kovács Krisztián 947 627 1000 1000 3574 17
20 Juráskó Róbert 1000 791 802 1000 3593 18
21 Kiss István Tandem 1000 1000 604 1000 3604 19 Tandem 3
22 Kaszás Sándor Tandem 1000 1000 1000 608 3608 20 Tandem 4
23 Pala Ágnes 660 1000 1000 1000 3660 21 Female 5
24 Pichler Károly 720 1000 1000 1000 3720 22
25 Krajcsik Tamás 1000 935 1000 1000 3935 23
26 Konrád Gábor Tandem 987 1000 961 1000 3948 24 Tandem 5
27 Kiss Daniella 955 1000 1000 1000 3955 25
28 Steff István 1000 1000 1000 1000 4000 26
29 Szabó Károly 1000 1000 1000 1000 4000 26
30 Filó László 1000 1000 1000 1000 4000 26
31 Madarász Sándor 1000 1000 1000 1000 4000 26
32 Győri Tamás 1000 1000 1000 1000 4000 26

 

Siklóernyős Célraszálló Magyar Nemzeti Bajnokság

Jenes Győző megvédte korábbi bajnoki címét.

A pesszimista meteorológiai előrejelzés miatt csak 29 résztvevővel zajlott az idei Siklóernyős Célraszálló Nemzeti. Kaszás Sanyi és Ónódy Miki újra bevállalták, hogy a bizonytalan magyarországi viszonyok között meg merjenek hívni jeles külföldi versenyzőket és meghirdessék újra itthon a Magyar Bajnokságot.

Oldalak

Feliratkozás Madártoll RSS csatornájára